Összekaptak a képviselők a gyöngyöspatai jelentésen

Vágólapra másolva!
Kemény vádaskodásba torkollott késő este a gyöngyöspatai eseményekről szóló parlamenti vita, miután a fideszes többségű vizsgálóbizottság ismertette a tavalyi konfliktusról készített jelentését. A dokumentumban a Jobbikot és az LMP-t is keményen kiosztották, az ellenzéki pártok képviselői azonban hazugnak nevezték a bizottság vezetőjét, és kikérték maguknak a támadásokat.
Vágólapra másolva!

Hétfő este tárgyalta meg az országgyűlés a tavalyi gyöngyöspatai konfliktust vizsgáló eseti bizottság jelentését, amely többek között az ellenzéki pártokat tette felelőssé az etnikai konfliktus eldurvulásában. Az általános vitában felszólaló kormánypárti képviselők arra jutottak, hogy 2011 tavaszán a Jobbik és a párthoz köthető szervezetek politikai haszonszerzésből "tudatosan állítottak elő közbiztonságilag instabil helyzetet" a Heves megyei településen, az LMP és a hozzá köthető jogvédő szervezetek pedig "politikai hisztériakeltésre" használták fel ezt az állapotot.

Kocsis Máté (Fidesz), az eseti bizottság elnöke a jelentést ismertető beszédében arról beszélt, hogy a rendőrség szakszerűen és törvényesen lépett fel tavaly Gyöngyöspatán. A kormány nevében Kontrát Károly belügyi államtitkár támogatta meg ezt az állítást, kritizálva az "egyenruhában masírozókat" és a felfegyverkezve "önbíráskodást megvalósítókat", akik szerinte szintén jelen voltak tavaly a faluban. Csöbör Katalin, a Fidesz vezérszónoka pedig arról beszélt, hogy Gyöngyöspatán a Jobbik etnikai feszültségkeltésbe, a romák megfélemlítésébe kezdett, de szégyenkezni valója az LMP-nek is van, amely szerinte nem a megoldásban, hanem a problémakeltésben volt érdekelt.

Az ellenzéki felszólalók ezzel szemben koncepciós eljárással vádolták a bizottságot. Harangozó Tamás (MSZP) szerint a bizottság "előre legyártotta az ítéletet", amelyben nem adtak helyet a kormány kritikájának, pedig az MSZP szerint az egész gyöngyöspatai feszültség megelőzhető lett volna, ha a kabinet a hatalomra kerülése utáni évben javaslatokat tesz a szükséges törvénymódosításokra.

A Jobbik elnöke, Vona Gábor szintén koncepciós eljárásnak tartotta a jelentést, és sértőnek nevezte az abban olvasható "egyenruhás bűnözés" kifejezést. Vona szerint a Gyöngyöspatára egyenruhában érkezők minden esetben a törvényeket betartva cselekedtek. A vitában több másik jobbikos képviselő is szót kért: Balczó Zoltán közölte, szerinte hazugság azt állítani, hogy a Jobbik tudatosan állított elő közbiztonságilag labilis helyzetet, Sneider Tamás pedig azt mondta, azt tették Gyöngyöspatán, amit tenniük kellett.

Titkos információkról folyt a vita

Mivel a Gyöngyöspatáról készített jelentés elkészítéséhez titkosított információkat is felhasználtak, a jelentés alapját adó adatok egy részét csak az eseti bizottság tagjai ismerték, a parlament többi képviselője nem. Mile Lajos nehezményezte, hogy a jelentés nagy része titkosított, így a képviselők úgy vitatkoznak róla, hogy a tartalmát nem is ismerhetik. Az MSZP-s Harangozó Tamás kezdeményezte zárt ülés elrendelését, hogy valamennyi országgyűlési képviselő megismerhesse a jelentés összeállításakor felhasznált, titkosított adatokat. A zárt ülést a Jobbik és az LMP is támogatta, az erről szóló szavazás azonban eredménytelen lett, mivel a Ház este nyolc órakor határozatképtelen volt.



Mile Lajos, az LMP vezérszónoka visszautasította, hogy pártja hisztériakeltésen, politikai haszonszerzésen, vagy az ország lejáratásán dolgozott volna Gyöngyöspatán, mint ahogy azt a fideszes képviselők állították. Azt kérte, hogy vonják vissza a jelentést, és egy "korrektebb, árnyaltabb, igazmondóbb" jelentést készítsenek. Frakciótársa, Schiffer András hazugsággyűjteménynek nevezte a jelentést, és azt mondta, biztosak abban, hogy a kormányt és a Fideszt nem az igazság érdekli, csak a két ellenzéki pártot akarták bűnösként feltüntetni.

Kocsis Máté előterjesztőként a vitát követően Schiffer András felszólalását "primitív vádaskodásnak" nevezte, és nem kívánt arra érdemben reagálni. Hozzátette: a bizottság vizsgálta a kormány felelősségét is, de nem találtak hiányosságot. Az este tárgyalt jelentés egyébként már reggel, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának ülésén is indulatokat keltett. Akkor a képviselők között személyeskedő vita alakult a dokumentumról, a jobbikos Zagyva György Gyula pedig a falhoz is vágta a dokumentumot (erről itt olvashat bővebben).

Gyöngyöspatán tüntettek

A parlamenti vita előtt néhány órával Gyöngyöspatán mintegy 100 fős tüntetést tartottak, amelyen Juhász Oszkárnak, a település jobbikos polgármesterének a lemondását követelték. A demonstrációt az után szervezték, hogy az Atv.hu április 19-én nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyen Juhász egy polgárháború lehetőségéről beszél korábbi kampányfőnökével és két másik személlyel.


Tüntetés Gyöngyöspatán

Ifjabb Farkas János, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője a tüntetésen azt követelte: a község képviselő-testülete haladéktalanul határolódjon el a polgármestertől, és ha a falu vezetője nem mond le tisztségéről, akkor a testület oszlassa fel magát. A demonstrációt követően Farkas petíciót adott át Juhász Oszkárnak. Erre reagálva a faluvezető a jelen lévő újságíróknak nyilatkozva "gumicsontrágásnak" nevezte a történteket. Szerinte ehelyett azzal kellene foglalkozni, hogy milliók éheznek, és embereket lakoltatnak ki Magyarországon.

Juhász Oszkár azt mondta: Gyöngyöspatán nem bántottak egyetlen romát sem a származása miatt, sőt 68 embernek munkát biztosítottak közfoglalkoztatás keretében. Kérdésre válaszolva közölte: nem mond le a polgármesteri tisztségről. Az önkormányzati ülés megnyitását követően ugyanakkor kiderült, hogy a település független alpolgármestere lemondott posztjáról, egyben mandátumáról is.