Anyára és gyermekére dőlt egy 15 méteres fa Budapesten

Vágólapra másolva!
Könnyebb sérülést szenvedett egy kerékpárral közlekedő 30 év körüli nő és vele utazó 2 év körüli gyermeke kedden, amikor fa dőlt rájuk Budapest XIV. kerületében.
Vágólapra másolva!

Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy négy mentőautó vonult a helyszínre, a sérülteket az Országos Baleseti Intézetbe szállították megfigyelésre - tette hozzá.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a Hermina út és az Ajtósi Dürer sor kereszteződésében egy 15-20 méter magas, 60 centiméter átmérőjű, kívülről élő, belül "elég korhadt" gesztenyefa okozta a balesetet. A sérülteket a tűzoltók kiérkezése előtt a mentők szabadították ki az ágak alól.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója az [origo] kérdésére elmondta, a nőre és a két év körüli kisfiúra a sérüléseikből ítélve nem a fa törzse, hanem valószínűleg a koronája esett. Főként karcolásaik vannak, és megfigyelésre szállították őket kórházba.

Arra a kérdésre, hogy miért négy mentőautó indult a baleset helyszínére, Győrfi Pál azt mondta, az első bejelentés arról szólt, hogy több emberre dől fa.

A kidőlt fát a tűzoltók láncfűrésszel feldarabolták és elszállították.