Svájci bordélyba szállított lányokat egy magyar kerítőbanda

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) leleplezett egy magyar csoportot, amelynek tagjai magyar nőket vettek rá prostitúcióra, és egy svájci bordélyházba vitték őket dolgozni. A nők keresetéből levonták a részüket, és mielőtt útnak indították volna őket, egyikük lefeküdt velük, hogy ellenőrizze a "testi adottságaikat" - közölte az NNI.
Vágólapra másolva!

Egy bordélyházzal együttműködve nőket küldött Svájcba egy nemzetközi kerítőcsoport, amelynek tagjait a közelmúltban leplezte le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szervezett bűnözés elleni főosztálya - olvasható az NNI hétfői közleményében.

A megalapozott gyanú szerint a csoportot V. Zsolt irányította, aki egy termék reklámozására keresett fiatal nőket, majd személyesen találkozott velük, és "kimagasló jövedelem ígéretével rávette őket arra, hogy inkább az általa felajánlott külföldi prostitúciós munkát vállalják". Miután a nők igent mondtak, "a kiutazás feltétele volt, hogy V. Zsolt testi adottságaikról - szexuális aktus formájában - meggyőződjön" - olvasható a közleményben, amely szerint 2010 elején kezdődött a kerítés.

A szükséges "tárgyi feltételeket" a csoport tagjai beszerezték, a kiutazást megszervezték, és folyamatosan kapcsolatot tartottak a nőkkel, akik általában két hetet töltöttek a svájci bordélyban. V. Zsolt részt kért a munkaszervezésért a nők keresetéből, ezenfelül a megfelelő munkaerő biztosításáért a svájci bordélyház vezetőjétől fejpénzt kapott.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint V. Zsolt a svájci bordélyházon kívül később németországi magánlakásokban végezhető prostitúciós munkákat is ajánlott a nőknek - olvasható a közleményben, amely szerint a csoport két tagját 2012. április 18-án, azok budapesti és sólyi lakásáról a Nemzeti Nyomozó Iroda emberkereskedelem eleni osztálya előállította, gyanúsítottként kihallgatta, majd a két férfit őrizetbe vette. A két gyanúsított előzetes letartóztatását elrendelte a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Az üggyel kapcsolatban a nyomozás érdekeire való tekintettel további információ egyelőre nem adható - áll a közleményben.