Vágólapra másolva!
Idén már húszmillió forint értékű védett, illetve fokozottan védett ragadozó madarat pusztítottak el. Az állatvédők és a rendőrség nyomravezetői díjak felajánlásával próbálja felderíteni a mérgezési ügyeket.
Vágólapra másolva!

Több száz fokozottan védett ragadozó madarat mérgeztek meg az elmúlt években, az ilyen jellegű bűncselekmények száma az utóbbi hónapokban emelkedett, ezért az állatvédők, a rendőrség és a kormányzat nyomravezetői díjak felajánlásával próbálja a mérgezési ügyeket felderíteni, felszámolni.

Szervezetenként 100-100 ezer forintos nyomravezetői díjat ajánlanának fel a madármérgezési ügyek felderítésére, valamint létrehoznának egy alapot, amelybe azokat a felajánlásokat gyűjtenék, amelyeket ugyanerre a célra tudnának fordítani.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Fővárosi Állat- és Növénykert, a Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a vidékfejlesztési tárca képviselői sajtótájékoztatójukon elmondták: ez év első hónapjaiban már több tucat, mintegy 20 millió forint természetvédelmi értékű védett, illetve fokozottan védett ragadozó madarat pusztítottak el az országban.

Az utóbbi két évben 65 parlagi sast, 300 egerészölyvet pusztítottak el, míg idén 8 rétisast, 2 szirti sast, 4 barnakányát és 39 egerészölyv-tetemet találtak, és a madarak halálát mérgezés okozta. Sós Endre, az állatkert főállatorvosa azt mondta, januártól 20 sast hoztak be mérgezéssel hozzájuk, de esélyük sem volt megmenteni őket.

Ábrahám Attila, az NNI környezeti bűnözés elleni osztályának munkatársa közölte: eddig 11 ügyben zajlik eljárás, és várhatóan újabb tucatnyi ügyben indulhat meg a nyomozás. Hangsúlyozta: a bűncselekményeket olyan mérgekkel követik el, amelyeket már évekkel ezelőtt betiltottak, így nemcsak természetkárosítást, hanem méreggel való visszaélést is elkövetnek.

Az MTI kérdésére, hogy miért pusztítják el mérgekkel a védett madarakat, Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője azt mondta, a hátterében általában vélt gazdasági érdekek, apróvadak, galambok, háziállatok védelme áll. Általában növényvédő szerrel kennek be állati tetemeket, így mérgezik meg a ragadozókat. Az is előfordul, hogy a madártetemet preparálják és értékesítik, vagy saját lakásukat díszítik vele, de ezekben az esetekben csak ritkán jut a hatóság vagy az állatvédők tudomására a bűncselekmény.