Már a héten időpontot kaphat Magyarország Brüsszeltől

Vágólapra másolva!
Martonyi János külügyminiszter szerint április végéig eldől, hogy mikor kezdődhetnek a tárgyalások az IMF-hitelkeretről. Orbán Viktor kedden találkozik Brüsszelben az Európai Bizottság elnökével.
Vágólapra másolva!

Április végéig eldől, hogy mikor kezdődhetnek a tárgyalások az IMF-hitelkeretről - mondta Martonyi János külügyminiszter a Hír TV-nek. Szerinte a csúszás oka az, hogy az Európai Bizottság igyekszik politikai tőkét kovácsolni abból, hogy Magyarországnak szüksége van a hitelre.

A Hvg.hu is úgy értesült, nem kizárt, hogy már a héten időpontot kap a magyar kormány az Európai Bizottságtól a pénzügyi segítségnyújtásról szóló tárgyalások megkezdéséhez, és június végére meg is születhet a megállapodás.

A lap értesülése szerint a feltételek ugyanúgy megmaradnak, csak nem a tárgyalások megkezdésére vonatkoznak majd, hanem a hitel lehívására. Vagyis a hitel első részletét csak akkor lehet lehívni, ha a rendkívül szigorú feltételeket teljesíti Magyarország.

A Hvg.hu brüsszeli forrása szerint a hét közepére készülhetnek el azok a vélemények, amelyek alapján az Európai Bizottság akár dönthet is a Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárások ügyében.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke kedden találkozik Brüsszelben Orbán Viktor miniszterelnökkel.