Felülvizsgáltatná a KRESZ-t a Fidesz

KRESZ, közlekedési tábla, ellentétes jelentésű táblák, tábla takarásban
Vágólapra másolva!
Túlszabályozottá vált a közlekedés, és túlságosan szigorúak lettek a büntetések a módosított KRESZ miatt, ezért felül kell vizsgálni - ezt szavazta meg a Fidesz-frakció hétfőn. Az ötletgazda képviselő, Bíró Márk teljesen új KRESZ megalkotását látná szívesen.
Vágólapra másolva!

A jelenleg hatályos KRESZ gyökeres felülvizsgálatát vagy egy teljesen új közúti közlekedési szabályozás megalkotását javasolja megfontolásra a fideszes Bíró Márk, akinek előterjesztésére hétfőn úgy döntött a Fidesz-frakció: a KRESZ-t módosító rendelet felülvizsgálatát kéri. A képviselők szerint ugyanis túlszabályozott lett a rendszer, és ezzel párhuzamosan a szankciók is túl szigorúvá váltak. A frakció úgy látja, hogy az elkövetett szabálysértés nincs arányban a kirótt büntetéssel, a módosítás ezért a társadalom szempontjából előnytelen lehet.

Bíró Márk az MTI-nek azt mondta, azért kezdeményezte, hogy a kormánypárti képviselőcsoport vegye napirendre a KRESZ és a közlekedési szabálysértések büntetéseinek felülvizsgálatát, mert a napokban több lakossági fórumon is részt vett, ahol olyan jelzéseket kapott, amelyek szerint túl szigorúak a közlekedés résztvevőit sújtó szankciók és egyes szabályok is.

A fideszes politikus szerint felül kellene vizsgálni a KRESZ-t, továbbá át kellene tekinteni a szabálysértési törvény napokban hatályba lépett módosításának szigorító, büntetési tételeket emelő rendelkezéseit, valamint azokat a tervezeteket is, amelyek még csak előkészítés alatt állnak, ám szintén a szigorítás irányába mutatnak.

Nem életszerű - magyarázta -, hogy olyan kisebb szabálysértéseket, mint például a sárga lámpán való áthajtást, olyan mértékben büntessenek, amely egy átlag vidéki embernek megfizethetetlen. Példaként említette, hogy az úgynevezett nyomon követés szabálya miatt, ha valaki áthajt autójával a sárga lámpán, és a következő két hónapon belül vásárol egy új autót, ám azt elfelejti átíratni, akkor a két jogsértésért együtt akár a jogosítványát is elveszítheti. Kitért arra is, hogy ha valaki harminc napon belül nem tudja megfizetni a rá kirótt büntetési díjat, akkor azért akár börtönbüntetést is kaphat. Ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy amikor "hummeresek randalíroztak a Balatonon", arról szóltak a hírek, lehet, hogy csak húszezer forintos büntetést kapnak.

Mindezek miatt Bíró Márk azt kéri, hogy az életszerű körülményekhez szabják a közlekedési szabályokat és a szankciókat egyaránt, sőt álláspontja szerint egy teljesen új KRESZ megalkotása is szóba jöhet.

A Fidesz-frakció hétfő délelőtti tanácskozásán úgy döntött, hogy a képviselőcsoport a további egyeztetések céljából meghívja május 7-i ülésére Pintér Sándor belügyminisztert.