Repülhet a MÁV vezérkara is

Vágólapra másolva!
Több kulcspozícióban lévő vezetőnek is át kell adnia majd a helyét - írja a Népszabadság. Az elképzelések szerint az új vezetés legfeljebb másfél év alatt elvégzi a rá osztott feladatokat.
Vágólapra másolva!

A MÁV kulcspozícióban lévő vezetőinek lecserélése lesz az új elnök-vezérigazgató első lépése - írta szombati számában a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy Dávid Ilona, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. első embere előreláthatólag május elsején veszi át a MÁV Zrt. irányítását.

A lap szerint a MÁV-Start Zrt.-t 2011 novemberétől irányító Kővári Zsolt vezérigazgató posztjára Ungvári Csaba, a GYSEV vezérigazgató-helyettese a jelölt. Az is elképzelhető, hogy kénytelen lesz átadni a székét Kovács Ernő pályavasúti főigazgató is, a helyét Kövesdi Szilárd, a magyar-osztrák vasútvállalat gépészeti és pályavasúti üzletágvezetője veheti át. Feltéve, hogy elvállalja a feladatot - teszi hozzá a Népszabadság.

Az elképzelések szerint az új vezetés legfeljebb másfél év alatt elvégzi a rá osztott feladatokat, aztán a vezetők visszatérnek a GYSEV-hez. A helyüket ugyanis a cégüknél nem töltenék be - írta a Népszabadság. Hozzáteszik, hogy kivétel egyedül éppen az elnök-vezérigazgatói poszt lenne. A lap Schváb Zoltánt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkárát nevezi meg, mint a posztra esélyes jelöltet.

A lap azt írja, Dávid Ilona valósíthatja meg a MÁV részekre szedésére kidolgozott terveket. Elsősorban azt, hogy miközben a MÁV-Start továbbra is a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) irányítása alatt működik tovább, a személyszállító cég magába olvassza a vontatási szolgáltatásokat. Illetve, hogy a kiszivárgott híreknek megfelelően a MÁV pályavasút-tulajdonosi jogai a Magyar Fejlesztési Bank kezébe kerüljenek. A MÁV Zrt. "lebontásához" az elképzelések szerint a különféle vállalati tevékenységek kiszervezése vezethetne el. A lap szakértőkre hivatkozva azt írta, semmi sem garantálja, hogy a központi tevékenységek kiszervezése után a vasúti adminisztráció olcsóbb lesz. Sőt a tapasztalatok azt mutatják, hogy a szolgáltatásvásárlási szerződések már középtávon is többe kerülnek, mint a MÁV szakembereinek a munkája.