Tisztának találták az oroszok a moszkvai ingatlanügyet

Vágólapra másolva!
Az orosz nyomozók nem találtak bizonyítékot bűncselekményre a volt moszkvai Magyar Kereskedelmi Képviselet (Kerki) épületének adásvételében - írta csütörtökön az Izvesztyija című orosz napilap.
Vágólapra másolva!

A vitatott ügylet keretében az ingatlant az orosz regionális fejlesztési minisztérium vásárolta meg Viktor Vekszelberg milliárdos orosz üzletember cégétől, a Renovától. Szergej Petrov, az Állami Duma képviselője fordult a nyomozóbizottsághoz, hogy tárja fel az ügyet, mivel szerinte a minisztérium túl magas áron vette meg az ingatlant, és emiatt a költségvetést 90 millió dolláros kár érte.

Az épület körüli botrány 2010-ben robbant ki, az [origo] cikke nyomán. A belügyminisztérium nyomozói és az ügyészek figyelmét felkeltette a regionális fejlesztési minisztérium és a Luxemburgban bejegyzett Diamond Air társaság érdekeit képviselő Renova cég ügylete, amelynek eredményeként a 17 600 négyzetméteres területű épület a minisztérium birtokába került.

Összesen két állami szerződést kötöttek a Krasznaja Presznya utca 3. szám alatti épületről. A Diamond Air a 2008. december 10-i keltezésű szerződés értelmében 21,3 millió dollárért megvásárolta a magyar államtól az épületet, majd a 2009. június 10-i szerződés alapján a Renován keresztül 3,5 milliárd rubelért (mintegy 116 millió dollárért) továbbadta a regionális fejlesztési minisztériumnak, azaz a szövetségi költségvetés több mint 90 millió dollárral "fizette túl" az ingatlant.

A számvevőszék, a nyomozóbizottság és a főügyészség is vizsgálatot indított, mert számos kérdés vetődött fel az ingatlan árát illetően mind az eladót, mind a vevőt illetően. Dmitrij Kozak miniszterelnök-helyettes az adásvételi szerződés felbontását követelte a minisztertől.
Vitalij Szkvorcov, az orosz belügyminisztérium gazdaságbiztonsági és korrupció elleni főosztályának helyettes vezetője 2012 februárjában közölte, hogy a minisztérium felelős munkatársai, valamint a Renova cégcsoport cselekedeteiben csalásra utaló jeleket találtak. Bűnügyi eljárás mégsem indult - írja az Izvesztyija.

Szergej Petrov ekkor fordult képviselői beadvánnyal a nyomozóbizottsághoz és a főügyészséghez, hogy még egyszer alaposan ellenőrizzék az ügyletet és vonják felelősségre a bűnösöket. A lap birtokában lévő dokumentum szerint a főügyészség most arról értesítette a képviselőt, hogy az ellenőrzés során nem találtak bűnügyre utaló jeleket, és bűncselekmény hiányában megtagadják a bűnügyi eljárás megindítását.

Az orosz regionális fejlesztési minisztériumban a vizsgálat eredményével kapcsolatosan a lapnak elmondták, hogy erre számítottak. "Álláspontunk a kezdetektől fogva az volt, hogy mindez hazugság és provokáció" - mondta az Izvesztyijának Alekszej Csernisev, a miniszter sajtótitkára.

A Renova cégcsoport képviselői szintén úgy vélik, hogy a moszkvai Magyar Kereskedelmi Képviselet épületének adásvétele törvényes és átlátható volt. "Az eltérés az épület árában könnyen magyarázható: a magyarokkal még 2005-ben jött létre az üzlet, néhány év eltelt a magyar kormánnyal való egyeztetés közben, közben pedig a piaci ár megemelkedett" - jelentette ki az Izvesztyijának Andrej Storh, a Renova képviselője.

Alekszej Navalnij, az üggyel foglalkozó orosz ügyvéd-blogger több mint kétségesnek tartja az érvelést. "Az ingatlanárak akkoriban voltak a csúcson. Ezenkívül nemzetközi ügynökségek szerint az épület vételárát erősen túlértékelték" - fejtette ki a blogger, aki a csalás közvetett bizonyítékának tartja, hogy az épület még mindig üresen áll, és nem újították fel.

Az Izvesztyija közlése szerint Szergej Petrov képviselő kijelentette, hogy újabb beadványokat ír és küld a bűnüldöző és felügyeleti hatóságoknak, hogy elérje a bűnügyi eljárás megindítását az épület eladásának ügyében.