Még májusban módosul a médiatörvény

Vágólapra másolva!
Bár nem adott tanácsot az Alkotmánybíróság a kormánynak, a KIM a parlament elé terjeszti a médiatörvény módosítását, amelyről már májusban szavazhatnak a parlamentben.
Vágólapra másolva!

Előkészíti, és az Országgyűlés elé terjeszti a médiatörvény módosítását a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a módosításokról pedig már májusban szavazhatnak a képviselők - közölte a KIM csütörtökön. Az Alkotmánybíróság kedden határozatban utasította el a kormány kérését, amely a nyomtatott és az internetes sajtótermékek felügyeletével kapcsolatban az alaptörvény értelmezését kezdeményezte; ez után adott ki csütörtökön közleményt a KIM.

A kormány indítványának előzménye, hogy az AB tavaly év végén - még a korábbi alkotmányra hivatkozva - megállapította, hogy alkotmányellenes a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvénynek (az úgynevezett médiaalkotmánynak) az a rendelkezése, amely szerint a médiahatóság azonos szempontok alapján vizsgálhatja az írott és az elektronikus sajtó tartalmát (a döntésről részletesen itt olvashat).

A döntésre reagálva március 2-án Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter azt kérte az AB-tól, hogy értelmezze az új alaptörvénynek a médiára vonatkozó rendelkezéseit. A miniszter szerint az a megfogalmazás, amely szerint "a sajtótermékek és a hírközlési piac felügyeletét ellátó szervre vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg", úgy is értelmezhető, hogy a törvényalkotónak az írott sajtóra is meg kell állapítania bizonyos "közigazgatási jellegű" kötelezettségeket.