Dúró Dórára istenként tekintenek a parlamentben

Dúró Dóra, Jobbik ifjúsági tagozat, magánélet, EMI, Egyesült Magyar Ifjúság
Vágólapra másolva!
A nők gyorsan ketyegő biológiai órájáról, édesszájú férjéről, a parlamentben tetriszező és műfogsort tisztogató képviselőkről, valamint az ülések alatt egy foteles tárgyalóban játszó kislányáról mesélt fiataloknak Dúró Dóra csütörtökön este. A Jobbik fiatal képviselője szerint a parlamenti személyzet istenként tekint a képviselőkre, ezért is tudott Zagyva György Gyula tavaly egy szamurájkarddal besétálni az épületbe.
Vágólapra másolva!

Tapsot kapott az Országgyűlés legfiatalabb anyája címért Dúró Dóra csütörtök késő délután az Egyesült Magyar Ifjúság budapesti épületének pincéjében tartott rendezvényen, amelynek plakátja azt ígérte, a képviselőnő kötetlenül fog beszélni a munkájáról, a házasságáról és arról, mit eszik férje, a szintén jobbikos képviselő Novák Előd reggelire. A Jobbik Ifjúsági Tagozatának beszélgetésére nagyjából negyven középiskolás és fiatal egyetemista volt kíváncsi.

Fotó: Mudra László [origo]

A moderátor a kezdés után negyed óráig bírta, hogy meg ne kérdezze, ami szerinte a jelenlevők közül mindenkit a legjobban érdekel: mit reggelizik Novák Előd. Dúró először viccesen megjegyezte, hogy ezt az információt minimum hatvan évre titkosítja, nehogy a Nemzetbiztonsági Hivatal visszaéljen vele, majd sejtelmesen annyit közölt, hogy "Előd édesszájú", ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy édes péksüteményeket fogyaszt legszívesebben reggelente.

A beszélgetésen szürke farmert, fekete zakót és piros válltáskát viselő Dúró egyébként sem volt szűkszavú a magánéletét illetően: elmesélte, hogyan esküdtek meg Novákkal a budai Sziklatemplomban, és azt is, hogy volt egy tanára az ELTE politológia szakán, aki annyira nem nézte jó szemmel, hogy egyetemistaként a Jobbikban politizál, hogy választás elé állította: vagy befejezi, vagy nem írhatja nála a szakdolgozatát. Az ilyen jelenségek szerinte nagyon gyakoriak a tudomány világában, és máshol is.

Fotó: Mudra László [origo]

Szóba került tavaly augusztusban született kislányuk, Hunóra is, akinek nevét elsőként ők jegyeztették be a Magyar Tudományos Akadémiánál. A gyermek születése miatt Dúró félbeszakította a Corvinus Egyetemen megkezdett doktori tanulmányait és az angol nyelv tanulását, de moziban is csak egyszer volt azóta, inkább otthon DVD-znek Novákkal. A képviselő szülők Hunórát is gyakran magukkal viszik a Parlamentbe, a kislány egy foteles tárgyalóban fekszik és mászik a plenáris ülés alatt, szülei pedig felváltva vigyáznak rá. Dúró azt mondta, képviselőtársai nem ritkán megbántják anyai mivoltában, amikor egy-egy parlamenti felszólalása közben olyan megjegyzéseket tesznek, hogy "Hol a gyereked?" vagy hogy "Miért nem vagy a gyerekeddel?"

Fotó: Mudra László [origo]

Az összesereglett fiatalokkal ezen túl is izgalmas részleteket osztott meg a parlamenti kultúráról: szerinte számtalan zaftos dolog történik a Házban, például látta már, hogy az egyik képviselő a plenáris ülés közben kiveszi a műfogsorát és nekiáll tisztogatni. "Esznek-isznak, tetriszeznek" - mondta, és elmesélte, hogy annak is szemtanúja volt, hogy az egyik képviselő egy műemlék hamutartóban nyomja el a csikket. "Kocsmának nézik az üléstermet" - mondta, majd felajánlotta a jelenlevőknek, hogy ha van kedvük, szívesen vendégül látja őket a Parlamentben, így megismerhetik, hogy "milyen is bent a miliő".

A beszélgetés vége felé szóba hozta Zagyva György Gyula jobbikos képviselő egyik korábbi - Dúró által csak performansznak titulált - akcióját, amikor tavaly májusban egy szamurájkarddal a kezében tartott a Parlamentben sajtótájékoztatót. A közönség egyik tagjának kérdésére, hogy mégis hogyan vitte be a szigorú ellenőrzés mellett az épületbe a kardot, Dúró azt mondta: a parlamenti személyzet "istenként néz a képviselőkre", és egyáltalán nem kutatják át a ruházatukat vagy a táskájukat a belépéskor.

A nagyjából másfél órás rendezvényen aktuálpolitikai kérdések is szóba kerültek, így Dúró kifejtette nézeteit a magyar orvosok külföldre vándorlásáról, a felsőoktatási keretszámokról, az új nemzeti alaptantervről, és arról, hogy ijesztően kevés a lányoknak adható ősi magyar név. Ettől a nehézségtől eltekintve Dúró egyébként csak ajánlani tudja a gyermekvállalást, a mai fiataloknak pedig azt tanácsolta, hogy aki teheti, a húszas évei elejét ne szórakozással töltse, hanem minél előbb házasodjon meg, mert elég gyorsan ketyeg a nők biológiai órája.