Tüntetéssel kezdik az alkotmányos blokádot Gyurcsányék

Vágólapra másolva!
Az Alkotmánybíróság működését nem akarja megakadályozni, de az ülések idején heteken át tüntetni akar az épület előtt a Demokratikus Koalíció. Azt kifogásolják, hogy az AB nem tárgyalta meg a kormányt a hatalom kizárólagos megragadásával vádoló beadványt.
Vágólapra másolva!

Tüntetést szervez jövő keddre az Alkotmánybíróság (AB) épülete elé a Demokratikus Koalíció (DK). Ez az első lépése az úgynevezett alkotmányos blokádnak, amelyet Gyurcsány Ferenc pártelnök hirdetett meg március 15-én arra az esetre, ha a testület harminc napon belül nem dönt annak a beadványnak a megtárgyalásáról, amely szerint az Orbán-kormány a hatalom kizárólagos megragadására törekszik.

Molnár Csaba, a DK alelnöke szerdán azt mondta, demonstrációjuk törvényes, békés és tiszteletteljes lesz, és azt a rendőrség is tudomásul vette. Hozzátette, hogy a következő három hétben újabb akciókat szerveznek az AB teljes ülésének idejére, ezekben az esetekben a párt aktivistái vonulnak majd az épület környékére szórólapokkal, táblákkal, arra szólítva fel az alkotmánybírókat, hogy "tegyenek eleget alkotmányos kötelezettségüknek, védjék meg Magyarországot az önkényuralom rendszerétől", erre ugyanis már csak az AB képes.

A politikus elmondta, hogy a tüntetéssorozatot nem nyomásgyakorlásnak, hanem figyelemfelhívásnak szánják, nem céljuk azt sugallni, hogy milyen döntést várnak az Alkotmánybíróságtól, csak azt kérik, tárgyalja meg a Szabadság és Reform Intézet beadványát. Eszerint a kormány - sarkalatos törvényekkel és személyi kinevezésekkel - a hatalom kizárólagos megragadására törekszik, ami nemcsak a korábbi alkotmánnyal, hanem az új alaptörvénnyel is ellentétes.

Molnár Csaba tájékoztatása szerint a beadványt az AB korábban formai okok miatt, érdemi vizsgálat nélkül elutasította, mire az intézet újból benyújtotta azt. "Egyetlen kérésünk van, hogy az Alkotmánybíróság tárgyalja meg ezt a beadványt, ne utasítsa vissza érdemi vizsgálat nélkül" - közölte a DK alelnöke. Kérdésre válaszolva azt is hangsúlyozta, nincs szándékukban meggátolni az alkotmánybírókat abban, hogy demonstrációjuk ideje alatt bemenjenek a testület épületébe.