Inzulinnal akarta megölni részeg férjét

Vágólapra másolva!
A feleség szerint a férfi korábban rendszeresen bántalmazta őt. A férfi túlélte az injekciót, a házaspár a gyilkossági kísérlet előtt is dulakodott egymással.
Vágólapra másolva!

Inzulinnal akarta megölni ittas férjét egy nő Nyíregyházán; a 43 éves asszony ellen emberölés kísérlete miatt indult büntetőeljárás - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata kedden. A rendőrség tájékoztatása szerint a nő múlt szombaton, előzetes szóváltás és dulakodás után a közös otthonukban adott be inzulint az erősen ittas állapotban lévő férjének, aki nem cukorbeteg. A férfi a szer hatására életveszélyes állapotba került, de a még időben érkező orvosi segítségnek köszönhetően sikerült őt megmenteni. A rendőrség azt nem közölte, ki hívott orvost a helyszínre.

A szóvivő tájékoztatása szerint a feleséget őrizetbe vették, az asszony a kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését. Vallomása szerint az italozó életmódot folytató férje rendszeresen fenyegette, bántalmazta, és ő a kialakult helyzetben más megoldást nem látva követte el tettét.