Demján Sándor ragaszkodik Nagy Imre szobrához

Vágólapra másolva!
Levelet írt Tarlós István főpolgármesternek Demján Sándor nagyvállalkozó, aki nem szeretné, ha elköltöztetnék a Vértanúk teréről Nagy Imre szobrát, a szobor 1996-os felállításának költségeit nagyrészt ő fizette ki. Demján visszavonja az adományát, ha a szobrot a Kossuth tértől távolabb helyezik.
Vágólapra másolva!

Levélben fordult Tarlós István főpolgármesterhez Demján Sándor nagyvállalkozó, amelyben az V. kerületi Vértanúk terén álló Nagy Imre-szobor helyben maradását kérte. Ellenkező esetben visszavonja az alkotás felállításához nyújtott adományát.

Demján azt írta a levelében, hogy a sajtóból értesült a szobor áthelyezésére vonatkozó tervekről. Az államfői feladat- és hatásköröket ellátó Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Heti Válaszban április 5-én megjelent interjúban beszélt arról, hogy a Kossuth tér rekonstrukciója nem terjed ki a Vértanúk terére, de mégis megfontolásra érdemesnek tartja, hogy "a Kossuth tér és a képviselői irodaház közötti térségben a nemzethez kötődő, jobb- és baloldali, valóságosan progresszív történelmi szereplőknek állítsunk szobrot". Hozzátette: erre a részre kerülhetne Nagy Imre is.

Forrás: MTI/Beliczay László
Nagy Imre szobrát a Kossuth tér másik oldalára költöztetnék

Nagy Imre szobrát 1996-ban avatták fel, az egész alakos szobrot Varga Tamás szobrászművész készítette. A szoborállítás költségeinek nagy részét Demján állta. A nagyvállalkozó a Tarlósnak küldött levelében azt írta, rendszerváltás után "szomorúan állapították meg" üzlettársaival, Sarlós Andrással és Fejér Bélával, hogy sem az MDF-, sem a szocialista kormány nem állított szobrot a volt miniszterelnöknek. Emiatt döntöttek úgy annak idején, hogy az emlékmű teljes költségét és felállítását felajánlják Magyarországnak. A nagyvállalkozó a levélben arra is kitért, hogy a költségek 74 százalékát ő állta.

Demján arra kéri Tarlós Istvánt, hogy minden törvényes eszközt felhasználva biztosítsa, hogy a szobor a jelenlegi helyén maradjon, ellenkező esetben visszavonja az adományukat. A Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztálya arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Tarlós hétfő délután megkapta a levelet, és foglalkozik az üggyel.