Budai lakása miatt vizsgálják Orbán vagyonnyilatkozatát

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor vagyonnyilatkozatának vizsgálatát kezdeményezte a Demokratikus Koalíció hétfőn. A DK szerint Orbán budai lakása valójában kétszer akkora, mint az az ingatlan, amelyet a miniszterelnök a vagyonnyilatkozatában szerepeltet.
Vágólapra másolva!

A Demokratikus Koalíció (DK) vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Orbán Viktor ellen hétfőn az Országgyűlésben - közölte a párt nevében Vadai Ágnes független országgyűlési képviselő.

Vadai közleményében arra hivatkozott: a Népszabadság információja szerint a miniszterelnök valótlan adatokat közölt a vagyonbevallásában. A budai, tízszobás luxusvilla mérete a napilap értesülése szerint körülbelül kétszer akkora, mint amekkora a kormányfő vagyonbevallásában szerepel - fogalmazott, hozzátéve: a DK az igazság kiderítése érdekében kezdeményez vagyonnyilatkozati eljárást Orbán Viktor ellen.

A hatályos házszabály értelmében vagyon-, jövedelem- és érdekeltségi nyilatkozattal kapcsolatos eljárást az Országgyűlés elnökénél bárki kezdeményezhet, innen az ügy a mentelmi bizottsághoz kerül. Orbán a házszabály értelmében, amennyiben jogosnak tartja a DK észrevételét, kijavíthatja vagyonnyilatkozatát, ha ezt nem teszi meg és öt napon belül nem reagál a mentelmi bizottság felé, akkor megindítják az eljárást.

Orbán Viktor a vagyonnyilatkozata szerint egy 183 négyzetméteres budai lakás felének a tulajdonosa. Orbán Viktor, valamint a többi parlamenti képviselő vagyonnyilatkozatáról itt tudhat meg mindent.