Áder János Orbán államfőjelöltje

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor Áder Jánost jelölte köztársági elnöknek. A Fidesz EP-képviselője vállalja a jelölést, a parlament május 2-án választhatja meg. Áder János sajtóközleményében megtisztelőnek nevezte a jelölést, és közölte, hogy lemond párttagságáról.
Vágólapra másolva!

Áder János fideszes európai parlamenti képviselőt javasolta köztársasági elnöknek Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke a kormánypárti frakciószövetség hétfői esti ülésén. Az alig tíz percig tartó ülésen vita nem volt. A köztársasági elnököt május 2-án választja meg a parlament.

Lázár János délelőtti állításával szemben, miszerint a miniszterelnök helyzetértékelést ad majd a frakciónak az államfőváltás körülményeiről, Orbán Viktor végülis nem fűzött semmilyen kommentárt a Schmitt Pállal történtekhez, illetve a helyzethez. A miniszterelnök mindössze annyit mondott a képviselőknek, hogy kezdetben párhuzamosan tárgyalt Kövér László házelnökkel, illetve Áder Jánossal.

A végső döntéshez az segítette, hogy maga a házelnök is Ádert ajánlotta. A miniszterelnök indoklása szerint csupán emberi oka van annak, hogy május 2-án kerülhet sor az államfőválasztásra, ennyi időre van ugyanis szüksége az eddig EP-képviselőként dolgozó leendő államfőnek, hogy saját és családja dolgait Brüsszelben elrendezze.

A frakcióülést követő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője hivatalosan is bejelentette, hogy Orbán Viktor Ádert jelöltje, és a kormánypárti frakciók a jelölést egyhangúlag támogatták. Szijjártó Péter szavai szerint a miniszterelnök "horgonyszemélyiségnek" nevezete Ádert, mert szerinte biztonságot és kiszámíthatóságot tud majd biztosítani Magyarországnak. A miniszterelnök az új alkotmányos rendszer megszilárdításában és megerősítésében számít az új köztársasági elnökre.

Orbán Viktor múlt pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arra a kérdésre, hogy kit javasol köztársasági elnöknek, azt mondta: "Ha egy fogadóirodán kellene téteket megtennem, azt mondanám, semmilyen meglepetés sem lesz".

Áder János sajtóközleményében megtisztelőnek nevezte a jelölést. Hangsúlyozta, hogy rendszerváltó politikusként az elmúlt 24 évben, bármilyen feladat elé is állította a sorsa, mindvégig a magyar demokrácia szolgálatában állt. Közölte azt is, hogy a jelölés elfogadásával egyidejűleg lemond a párttagságáról.

Ahogyan korábban már megírtuk, Schmitt Pál lemondása után a miniszterelnök eredetileg Kövér László házelnököt javasolta köztársasági elnöknek. Ő azonban Ádert ajánlotta maga helyett, és az elnökségi tagok többsége is azon az állásponton volt, hogy a 2009-ben Brüsszelbe távozott politikus alkatilag is jobb választás lenne. Ráadásul többük szerint Kövért is hiba volna eltávolítani a Fidesz választmányának éléről, a párt vezetéséből és a házelnöki posztról.

Áder János, aki korábban a magyar Országgyűlés elnöke, illetve a Fidesz frakcióvezetője és ügyvezető alelnöke is volt, 2009-ben lett európai parlamenti képviselő. Brüsszelben a környezetvédelmet választotta szakterületének. Már három éve dolgozik az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottságában, idén pedig alelnökké is választották.

Áder 2007 júniusában, a Népszabadságnak adott interjújában azt mondta, azért megy Brüsszelbe, mert nem hiszi, hogy a magyar belpolitika a 2006-os Fidesz-vereség után tartogat még kihívást számára. Az interjúban elismerte, hogy voltak konfliktusai Orbánnal és a Fidesz elnökségének más tagjaival.

Orbán Viktor a 2010-es választási győzelem után több EP-képviselőt is hazahívott - Becsey Zsoltot a külgazdasági államtitkári, Győri Enikőt az uniós államtitkári, Schmitt Pált pedig a házelnöki, majd államfői posztra -, de Áder nem volt a hazavárt képviselők között.