Önmagáról alkot törvényt hétfőn az Országgyűlés

Vágólapra másolva!
Ismét az egészségügy és a földkérdés lesz a slágertéma a parlamentben, de egy kérdésben már felbukkan a sárgacsekk-adó is. Hétfőn egyetlen igazán fontos döntés vár a képviselőkre: el kell fogadniuk az Országgyűlésről szóló törvényt, amely a saját fizetésük reformját is tartalmazza. Kedden a kommunista állambiztonság adatainak nyilvánosságáról vitáznak a képviselők.
Vágólapra másolva!

Megemlékezéssel kezdődik az Országgyűlés ülése hétfőn, a holokauszt áldozatainak emléknapján. Hétfőn döntenek a képviselők az Országgyűlésről szóló sarkalatos törvényről, illetve az új házszabályról, kedden pedig az LMP kezdeményezésére ötórás vitát rendeznek a rendszerváltás előtti állambiztonság adatainak feltárásáról.

Az interpellációk és kérdések között közt továbbra is az egészségügy átalakítása az egyik slágertéma: a szocialista Lukács Zoltán "El a kezekkel a Komárom-Esztergom megyei kórházaktól!" címmel, a jobbikos Apáti István pedig "Kórházak a pusztulás szélén!" címmel interpellálja a nemzeti erőforrás minisztert.

Továbbra is napirenden tartják ellenzéki képviselők az állami földbérleti pályázatok ügyét: a jobbikos Egyed Zsolt azt kérdezi a vidékfejlesztési minisztertől, hogy "Meddig leszünk a földspekulánsok országa?", párttársa, Varga Géza pedig arról érdeklődik, hogy mikor és hogyan vizsgálja felül a kormány a vitatott eredményű pályázatokat. Az elmúlt hét eseményeire leggyorsabban az LMP reagál, Scheiring Gábor a nemzetgazdasági minisztertől kérdezni: "Hogyan lett a spekulációs adóból sárgacsekk-adó?"

A hétfői nap legfontosabb döntése az Országgyűlésről szóló törvény elfogadása lesz, amelynek több pontjáról a kormánypártok sorain belül is vita támadt. A törvény a jelenlegi változat szerint előírná, hogy 2014-től a képviselőknek semmilyen más kereső foglalkozása nem lehet, de ezt a KDNP ellenzi. A főállású képviselőkről szóló módosító indítványt a Fidesz csak a Jobbik szavazataival, és az MSZP távolmaradásával tudta elfogadni a múlt héten.

A vitatott rendelkezésekről a múlt hét óta többször egyeztetett a két frakció vezetése, és vasárnapra megszületett a kompromisszum: Gulyás Gergely fideszes képviselő zárószavazás előtti módosító indítványa fenntartaná a szigorú összeférhetetlenséget, de 2014-re, a következő parlament hivatalba lépésére halasztaná az új fizetési rendszer bevezetését. Az alkotmányügyi bizottság hétfőn 11 órától tart ülést, ott kiderül, valóban mindenki támogatja-e ezt a megoldást.

A hétfői ülésen emellett elfogadhatják azt az ötpárti határozati javaslatot, amely a világörökség évének nyilvánítaná 2012-t. Egy másik határozatban a parlament a nemzetiségek napjává nyilváníthatja december 18-át, arra hivatkozva, hogy az ENSZ korábban ezen a napon fogadta el a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek jogairól szóló nyilatkozatát. A hétfői ülésnap végén a kormány fogyasztóvédelmi törvénymódosító javaslatáról kezdődik vita.

A keddi ülésnap napirendje mindössze két pontból áll, így elsőként az állambiztonsági múlt feltárásáról tartanak vitát, ötórás időkeretben. Ezt az LMP az után kezdeményezte, hogy a kormánypárti többség nem vette tárgysorozatba Schiffer András képviselő törvényjavaslatát. A kormánypártok vezetői szerint ők is szeretnék megismerhetővé tenni a múltat, de az LMP-nél nagyobb óvatossággal nyúlnának az iratokhoz (részletekről itt olvashat). Kedden délután megkezdődik a járások kialakításáról szóló törvényjavaslat vitája is.