Két évig bujkált a rendőrök elől

Vágólapra másolva!
Többek között sikkasztás és zsarolás miatt is kerestek egy Budapesten bujkáló férfit, akit szerdán fogtak el a rendőrök. M. Attilát két éven át keresték, miután nem kezdte meg négy és fél éves szabadságvesztését.
Vágólapra másolva!

Két éve bujkált az a többszörösen körözött férfi, akit szerdán egy fővárosi, újbudai lakásban fogtak el a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai - közölte szombaton a rendőrség.

A 40 éves M. Attila ellen - elfogásakor - négy körözés volt érvényben: a XV. kerületi rendőrkapitányság sikkasztás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt körözte, miközben a Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja további három elfogatóparancsot bocsátott ki ellene, mivel a korábban zaklatás, csalás, illetve zsarolás miatt jogerősen kiszabott, összességében csaknem négy és fél éves szabadságvesztésének letöltését nem kezdte meg.