Vádat emeltek a halálos pécsi vakbélműtét miatt

Vágólapra másolva!
Ötéves börtönbüntetést is kaphat az a három orvos, aki egy 2010-ben Pécsen elhunyt fiatalember halála miatt áll bíróság elé. A húszéves férfi hasi fájdalmakkal ment kórházba, de nem vették észre, hogy vakbélműtétre szorul.
Vágólapra másolva!

Három orvos ellen nyújtott be vádiratot az ügyészség a Pécsi Városi Bíróságra a napokban annak a fiatalembernek a halála miatt, aki a vakbélműtétje után fertőzést kapott 2010-ben Pécsen. Egy orvost foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel, két kollégáját halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádol meg az ügyészség. Akár öt év börtönt is kaphatnak.

A halálos vakbélműtét még 2010 nyarán történt. Egy húszéves fiatalember július 19-én ment be egy pécsi klinikára, ahol a vérvételt követően gyulladást diagnosztizáltak nála, infúziót adtak neki, majd azzal bocsátották el, hogy fájdalmai várhatóan megszűnnek. Az állapota azonban nem javult, ezért 22-én beszállították az intézménybe, megműtötték, két nappal később azonban a férfi belehalt a perforálódott vakbél okozta fertőzésbe.

A fiatalember édesapja, Scheffer Ferenc ismert pécsi vállalkozó büntetőfeljelentést tett, amit a sajtónak azzal indokolt: a klinika felelős a fia haláláért, ha ugyanis az ügyeleten felfedezték volna a fájdalom okát, akkor a fiukat még időben megműthették volna. Szerinte a megfelelő ellátást gátolta, hogy az ügyeleten szakorvos helyett csak "szakvizsga nélküli gyakornok" látta el a fiát.

Az elhunyt fiú rokona életveszélyesen megfenyegette az egyik orvost

A halálesetet követően Kollár Lajos, a Pécsi Tudományegyetem klinikai főigazgatója azt nyilatkozta: a klinikán azzal bocsátották el a beteget, hogy másnap menjen el a háziorvosához. Ezt a páciens nem tette meg, pedig az ajánlott kontrollvizsgálattal megelőzhető lett volna a baj. Hozzátette, az ügyeleten az említett napon is dolgozott tapasztalt szakorvos, és ő látta el a beteget. A klinikán az esetet követően belső vizsgálat indult, melynek során megállapították, hogy többrendbeli mulasztás történt a beteg ellátása során.

Scheffer Ferenc és felesége orgona építését tervezi a Kodály Központ koncerttermébe, hogy méltó emléket állítsanak fiuknak. A hangszer 200-300 millió forintba kerül. A rendőrség időközben zaklatással gyanúsította meg az elhunyt fiatalember egyik közeli hozzátartozóját, mert életveszélyesen megfenyegette az egyik orvost.