Dolgozni kell a segélyért egy zalai faluban

Vágólapra másolva!
Senki sem kap szociális segélyt a Zala megyei Sormáson, a természetben kapott támogatás értékét pedig mindenkinek le kell dolgoznia - írta pénteki számában a Zalai Hírlap. A rászorulóknak például az elhagyott földeket meg kell művelniük, és a terményeket az önkormányzat szétosztja a munkában részt vevők között.
Vágólapra másolva!

"Nálunk senki nem kap szociális segélyt, segítséget viszont igen, de csak akkor, ha maga is tesz érte" - mondta a Zalai Hírlapnak a Zala megyei Sormás polgármestere. A rászorulók csak akkor kapnak támogatást, ha például kukoricát és krumplit ültetnek a település földterületein. A napokban kezdték ültetni a terményeket a rászorulók.

Póczai Zoltán független polgármester a lapnak azt mondta, a termés nagy részét szétosztják majd, "de ennek az ellenértékét le kell dolgozni". A fennmaradó részt értékesítik, a pénzből az ezzel kapcsolatos kiadásokat finanszírozzák.

Az önkormányzat rendszeresen vásárol és oszt szét a rászorulók között előnevelt csirkéket, vetőmagcsomagokat. Ennek az értékét napi nettó 3500 forintos munkadíjjal számolva ugyancsak ledolgozhatják a rászorulók. Az idén tavasszal mintegy negyven család jutott így vetőmagokhoz, valamint előnevelt csirkékhez - olvasható a napilapban.

A polgármester azt mondta, hogy egyre több idős ember nem képes gondozni a birtokát, ezért ezeket a földeket is az önkormányzat használja, bérleti díjként pedig étkezési burgonyát adnak nekik ősszel.