Több miniszter is távozhat idén a kormányból

Vágólapra másolva!
Lesz átalakítás idén a kormányban - erősítette meg egy interjúban Orbán Viktor, és jelezte, hogy több miniszter és államtitkár is távozhat, miután eleve két évre vállalták a feladatot. Orbán hozzátette, hogy még folyamatban vannak az erről szóló egyeztetések.
Vágólapra másolva!

A háttérben folyamatosan zajlanak az egyeztetések a kormány átalakításáról - mondta Orbán Viktor a Komárom-Esztergom megyei híreivel foglalkozó Kemma.hu-nak adott interjújában. A kormányfő szerint lesznek változások, miután vannak olyan miniszterek és államtitkárok, akik csak két évre vállalták a megbízatásukat, ezért gondoskodni kell a pótlásukról.

Már régóta keringenek olyan hírek, amelyek szerint idén átalakítja kormányát Orbán, és arról is kiszivárogtak információk, hogy egyes kormánytagok határozott időre vállalták a feladatot. Orbán egyelőre nem közölt erről konkrétumokat, mostani nyilatkozatában azonban annyi újdonság van, hogy többes számban fogalmazott a várhatóan távozó kormánytagokról.

A Népszabadság még márciusban arról írt, hogy elképzelhető, Orbán Viktor nem várja meg a nyári ciklusfelező értékelést, és már április végén, május elején átalakulhat a kormány. Meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, akkor a Népszabadság arról írt, hogy két forgatókönyv született a kormányátalakításra.

Az egyik szerint - ez Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó koncepciója - csak minimális átalakításra kerülne sor. A másik forgatókönyv szerint "el kell kezdődnie a politikai kormányzásnak", azaz a tárcák élére politikusokat kellene állítani a jelenlegi szakemberekkel szemben. Utóbbi alapján kormányzati pozíciót kaphat például Lázár János, a Fidesz jelenlegi frakcióvezetője.