Pénzbüntetést kapott a volt egri polgármester

Vágólapra másolva!
Első fokon bűnösnek találták a volt egri polgármestert jogosulatlan gazdasági előny megszerzésében. Nagy Attilának 900 ezer forintos  pénzbírságot kell fizetnie, amiért 2005-ben egy olyan szervezet számára igényelt pénzt, amely még nem létezett.
Vágólapra másolva!

Jogosulatlan gazdasági előny megszerzésében találták bűnösnek a volt egri polgármestert, és pénzbüntetést kapott az ügyben az Egri Kistérségi Többcélú Társaság volt irodavezetője is - írja a Heves megye híreivel foglalkozó Heol.hu kedden. Az ügyészség a polgármester Nagy Imrét és Kovács Attilát a jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettén túl magánokirat-hamisítással is vádolta. Ez utóbbi vádpontban felmentő ítélet született.

Az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint az elsőrendű vádlottra a bíróság 900 ezer forint pénzbírságot szabott ki, míg a kistérségi szervezet vezetőjének 450 ezer forint pénzbüntetést kell megfizetnie. Őket terheli az eljárás során keletkezett 368 ezer forint bűnügyi költség is.

A vád szerint Nagy Imre 2005-ben, az Egri Többcélú Kistérségi Társulás vezetőjeként úgy igényelt az államtól több mint 8 millió forintot a kistérségi szintű pedagógiai szakszolgálati ellátás, vagyis a logopédia és a különleges nevelési igényű gyermekeket ellátó szolgálat működtetésére, hogy a szolgálat a megjelölt időpontban, vagyis 2005. február 15-től ténylegesen még nem kezdte meg a működését.