Kilencvenmilliós drogfogás Röszkén

Vágólapra másolva!
Közel 50 kilogramm kábítószert találtak a vámosok egy buszban Röszkénél hétfő éjjel. A pénzügyőrök a szlovák rendszámú autóbusz egyik tárolórekesze mellett érezték meg a marihuána illatát.
Vágólapra másolva!

Csaknem 50 kilogramm kábítószert találtak egy szlovák rendszámú autóbuszban hétfő éjszaka a röszkei határátkelőnél - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kedden.

Annak ellenére, hogy a jármű két sofőrje, valamint az utasok úgy nyilatkoztak, hogy bejelenteni való árut nem visznek magukkal, a pénzügyőrök kockázatelemzés alapján az autóbusz és az utasok csomagjainak tételes vizsgálata mellett döntöttek. Ennek során a hátsó ajtó melletti tárolórekeszből összesen 46 kilogramm marihuánagyanús anyag került elő.

A szakemberek a megközelítőleg 90 millió forint értékű kábítószer-szállítmányt lefoglalták, az ügyben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kábítószerrel való visszaélés bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást.