Túl van az életveszélyen a kulcsi családgyilkos anyja

Vágólapra másolva!
Javult az állapota annak a 63 éves édesanyának, akinek fia a gyanú szerint pénteken négy emberrel végzett a Fejér megyei Kulcson, három embert - köztük saját édesanyját - pedig életveszélyesen megsebesített. A nő mesterséges lélegeztetésére már nincs szükség, így az intenzív osztályról is kikerült - közölte a Honvédkórház igazgatója.
Vágólapra másolva!

Nincs már életveszélyben a Fejér megyei Kulcson történt, négy halálos áldozatot követelő brutális bűncselekmény gyanúsítottjának édesanyja. A Székesfehérváron ápolt sérült napokon belül hazatérhet, a gyanúsított nővérének azonban még hosszabb ideig a dunaújvárosi kórház traumatológiai osztályán kell maradnia - tájékoztatták a kórházak hétfőn az MTI-t.

A budapesti Honvédkórházban ápolt 63 éves édesanyának javult az állapota, már nincs szükség mesterséges lélegeztetésre, így az intenzív osztályról is kikerült - mondta Bazsó Péter, a kórház orvos-igazgatója. Bazsó hozzátette, hogy további korrekciós műtétekre még szükség lesz. Sándor Csaba, a Fejér Megyei Szent György Kórház ügyeletvezetője elmondta, hogy a székesfehérvári kórházban kezelt férfi állapota folyamatosan javul, akár napokon belül elhagyhatja az intézményt. Mészáros Lajos, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház főigazgató-főorvosa egyelőre nem tudta megmondani, hogy az intézményben fekvő sérültet - a gyanúsított nővérét - mikor engedhetik haza. A szükséges helyreállító műtétek időpontja is bizonytalan, a sérült állapotának függvényében döntenek róla.

A gyilkossággal gyanúsított H. Csanád Jutast a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti főosztályának tagjai pénteken fogták el a Fejér megyei településen. Előzőleg egy vérző ember kért segítséget a szomszédoktól. A TEK munkatársai a házból elmenekült gyanúsítottat egy közeli bozótos területen fogták el. A férfi nem tanúsított ellenállást. A helyszíni szemle, valamint a férfi vallomása alapján kiderült, a családtagokat más-más időpontokban és a házon belül különböző helyiségekben ölte meg. Az első támadás a 34 éves bátyját érte, még szerdán délután, őt több késszúrással ölte meg. Nagyszüleire másnap, azaz csütörtökön támadt rá. Előbb 87 éves nagyapját, majd 83 éves nagyanyját szúrta meg többször egy disznóölő késsel.

A többi családtaggal pénteken, áramütéssel akart végezni. Mivel ez nem sikerült, késsel támadt 36 éves nővérére, akit súlyosan megsebesített. A nő kiabálására a szülők odasiettek, ekkor a férfi a 60 éves apját egy bozótvágóval és egy másik késsel megölte. Ugyanezen eszközökkel 63 éves anyját életveszélyesen megsebesítette. A nővér 56 éves barátja sietett a család segítségére, őt szintén súlyosan megsebezte.

A gyanúsított a pénteki kihallgatása során azt vallotta, hogy tettét nem bánta meg, már hónapok óta gyilkos ösztön lakott benne, családtagjai halálos ellenségeivé váltak, ezért ölte meg őket. A Székesfehérvári Törvényszék vasárnap elrendelte a gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását. A férfi a nővére elmondása szerint játékfüggő volt, és egyik pillanatról a másikra kattant be.

A Kulcson készült helyszíni riportunkat itt olvashatja el, ebből a cikkből pedig részletesen tájékozódhat a pénteki eseményekről. A férfi vallomásában elmondta, hogy előre kitervelte családja lemészárlását, erről itt olvashat bővebben.