Vágólapra másolva!
Két haláleset is történt Borsod megyei kocsmákban szombaton: Berzéken botokkal felfegyverzett férfiak öltek meg egy embert, Hejőszalontán pedig ittas férfiak vesztek összes, aminek az lett a vége, hogy egy 19 éves fiút megszúrtak. Belehalt a sérüléseibe.
Vágólapra másolva!

Két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen, Berzéken és Hejőszalontán is gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség, a szombaton elkövetett bűncselekmények gyanúsítottjait őrizetbe vették - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Gaskó Bertalan vasárnap.

Berzéken két család korábbi nézeteltérése fajult el, az egyik család "felfegyverkezve" bement a másik lakásába, ott dulakodni kezdtek, és a támadók egyike megszúrt egy 21 éves fiatalembert. A sértettet súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A rendőrség ismeretlen tettes ellen, életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást.

A szóvivő szerint az ügy azonban itt nem ért véget, röviddel ezután ugyanis a támadók közül két férfi bement a helyi kocsmába, ahol összeszólalkoztak egy szintén helyi, 46 éves férfival. Ezt követően távoztak, majd többen, botokkal visszatérve, olyan súlyosan bántalmazták a férfit, hogy áldozatuk életét vesztette. Az ügyben emberölés miatt indult eljárás, a rendőrség öt embert vett őrizetbe, kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.

A másik eset Hejőszalontán történt: szombat este ittas emberek keveredtek utcai szóváltásba, és eközben egy 44 éves bőcsi férfi megszúrt két embert. Egyiküket, egy 19 éves helyi lakost súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, de ott belehalt sérüléseibe. A másik sértett, egy 39 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség a bőcsi férfit őrizetbe vette, a hatóság kezdeményezi előzetes letartóztatásba helyezését.