Helsinki Bizottság: Beperelhetik a melegek a rendőrséget

Vágólapra másolva!
Beperelhetik a rendőrséget és kárttérítést is követelhetnek a melegfelvonulás résztvevői, amiért a BRFK forgalmi okokra hivatkozva nem engedélyezte a felvonulást. A Helsinki Bizottság szerint a rendőrség diszkriminálja az érintetteket, és a januári békemenettel példálóznak.
Vágólapra másolva!

A Magyar Helsinki Bizottság szerint az idén nyárra tervezett Budapest Pride-on részt venni kívánóknak nemcsak a gyülekezési jogát sérti, hanem súlyosan diszkriminálja is őket a rendőrség döntése, amely a közlekedés érdekére hivatkozva megtiltja a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer közösség felvonulásának megtartását a Budapest Városliget - Andrássy út - Alkotmány utca útvonalon.

A Helsinki Bizottság szerint a Budapest Pride felvonulást megtiltó határozat alapján egyértelmű, hogy a közlekedés más úton való biztosításának lehetetlenségére hivatkozás csak ürügy. A bizottság szerint ezt támasztja alá, hogy a tiltó határozat szinte szóról szóra ugyanazt az indokolást használja az Andrássy út lezárása által okozott közlekedési problémák megoldhatatlanságának bizonyítására, amelyről a Fővárosi Bíróság a tavalyi felvonulás tiltását hatályon kívül helyező döntésében már kimondta, hogy nem fogadható el.

"Ha nem lenne végtelenül elkeserítő és felháborító, akár komikusnak is tarthatnánk, hogy alig néhány hónappal az Andrássy úton lezajlott százezres békemenet rendőrségi tudomásulvétele és sikeres közlekedési biztosítása után a határozat arról beszél: 1500 ember gyülekezése és a menet haladása során a keresztirányú forgalom akadályoztatva lenne" - írja a Helsinki Bizottság közleményében. Szerintük ugyanebbe a kategóriába tartozik a rendőrség aggodalma amiatt, hogy a kötöttpályás közlekedésű trolibuszokat "környezetvédelmi szempontok alapján korszerűtlen, nagymértékben környezetszennyező diesel meghajtású buszokkal" lehetne csak kiváltani.

A Helsinki Bizottság a közleményben figyelmeztet arra, hogy az egyenlő bánásmódról szóló törvény alapján közvetlen hátrányos megkülönböztetést követ el, aki valamely személyt vagy csoportot szexuális irányultsága vagy nemi identitása miatt kedvezőtlenebb bánásmódban részesít, mint más, összehasonlítható helyzetben lévő személyt vagy csoportot. "A rendőrség pontosan ezt teszi" - írják, és hozzáteszik, hogy az érintettek eljárást kezdeményezhetnek az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, vagy az egyenlő bánásmódhoz való joguk megsértése miatt személyiségi jogi pert indíthatnak, amelyben a bíróság a rendőrséget akár nem vagyoni kár megfizetésére is kötelezheti.

Tavaly a bíróság felülbírálta a rendőrségi tiltást

A BRFK pénteken közölte, hogy a forgalom akadályozása miatt nem adott engedélyt az idei budapesti melegfelvonulásra. A Budapest Pride szervezői ezután közölték, felülvizsgálati kérelmet nyújtanak be. Tavaly a BRFK szintén betiltotta a rendezvényt, a bíróság azonban hatályon kívül helyezte a döntést.

A felvonulást a Városliget-Andrássy út-Alkotmány utca útvonalon tartották volna meg. Január végén ugyanezen az útvonalon, a Hősök tere-Andrássy út-Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca útvonalon már tartottak egy engedélyezett felvonulást, a Demokrata és a Magyar Hírlap által szervezett Békemenet Orbán Viktor és a kormány támogatására vonult fel.