Kiretusált luxusóra miatt magyarázkodik az orosz pátriárka

Vágólapra másolva!
Elnézést kért az orosz ortodox egyház Kirill pátriárka manipulált fényképéért, amelyről eltüntették az egyházi vezető - a bloggerek szerint méregdrága - karóráját. A pátriárka szerint "oroszellenes erők" akarják aláásni a tekintélyét, amiért Vlagyimir Putyint támogatja.
Vágólapra másolva!

Bloggerek fedezték fel Oroszországban, hogy a pátriárka hivatalos honlapján szereplő archív képek egyikén egy nagyjából 30 ezer dollár (6,8 millió forint) értékű Breguet karóra képe tükröződik vissza a fényes asztalfelületről, miközben az orosz ortodox egyház vezetőjének csuklóján az nem látható.

Az orosz ortodox egyház elnézést kért a manipulált fénykép miatt. Ugyanakkor nem tettek említést az óráról a közleményben, csupán hangsúlyozták, hogy durván megsértették a belső etikai elveiket, de már eltávolították az oldalról a 2009-es felvétel meghamisított változatát, és visszahelyezték az eredeti - órás - verziót. "A sajtószolgálat fotószerkesztőségének munkatársai súlyos hibát követtek el, amikor a fényképarchívummal dolgoztak" - hangsúlyozza a csütörtöki közlemény, hozzátéve, hogy az elkövetők meg fogják kapni a büntetésüket.

Orosz bloggerek azzal vádolják a pátriárkát, hogy az egyház fejéhez méltatlan, fényűző életmódot folytat. Kirill pátriárka tagadja a vádakat. A vele találkozó újságírónak elismerte, hogy valóban van egy luxusórája, amelyet ajándékba kapott, de nem viseli. Állítása szerint az ennek ellenkezőjét bizonyító fényképek csupán montázsok. A pátriárka szintén nagy port kavaró moszkvai apartmanjával kapcsolatban az egyházi vezető sajtószolgálata azt közölte, hogy az ingatlanban Kirill egyik távoli rokona él.

Az egyház közleménye szerint "oroszellenes erők" áldozata, amelyek alá akarják ásni a tekintélyét, amiért Vlagyimir Putyint támogatja. A pátriárka isteni csodának nevezte Putyin tizenkét évnyi miniszterelnöki, illetve elnöki hivatali idejét.