Kezdhetnek pakolni a 65 évesnél idősebb rektorok

Vágólapra másolva!
Külön levélben emlékeztette az egyetemi és főiskolai rektorok egy részét a kormány, hogy hamarosan el kell búcsúzniuk a posztjuktól - írja az eduline.hu oktatási portál. 2013-tól ugyanis nem lehetnek már 65 évesnél idősebbek a rektorok, és kettőnél többször nem is lehet őket megválasztani. A felsőoktatási intézmények majdnem felének vezetője készülhet a távozásra.
Vágólapra másolva!

Huszonnyolc állami egyetem és főiskola közül tizenhárom rektora búcsúzhat el posztjától a következő egy-két évben, legalábbis ez derül ki abból a levélből, amelyet a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár küldött az egyetemeknek és főiskoláknak március 21-én - írja az eduline.hu a birtokába került levélre hivatkozva. Az oktatási portál szerint Kis Norbert helyettes államtitkár arra emlékeztette az állami egyetemek és főiskolák vezetőit március végén, hogy 2013 júniusában azoknak a rektoroknak mindenképpen menniük kell, akik már a harmadik ciklusukat töltik vagy 65 évnél idősebbek.

A levél emlékeztet arra, hogy a decemberben elfogadott új felsőoktatási törvény szigorúbb feltételekhez köti a rektori kinevezéseket - vezetői posztot csak 65 éves korig lehet betölteni, legfeljebb két - három-ötéves - cikluson keresztül. A türelmi időszak 2013. június 30-ig tart, akkor a 65 évnél idősebb, illetve a már kétszer újraválasztott rektoroknak, rektorhelyetteseknek, dékánoknak és főigazgatóknak mindenképpen távozniuk kell. Azok, akik 2013 júniusa után töltik be 65. életévüket, a születésnapjukon búcsúzhatnak a poszttól - írja az eduline.hu.

Az előző, 2005-ös felsőoktatási törvény is kétszeri újraválasztást és 65 éves korig tartó rektori kinevezést engedélyezett, 2007-ben azonban két kiskaput helyeztek el a jogszabályban - a szenátus kétharmados többséggel dönthetett úgy, hogy a rektor 70 éves koráig vezesse az intézményt, és ahhoz is csak a szenátus kétharmadának szavazata kellett, hogy az aktuális intézményvezető harmadjára is megkapja a megbízatást. Így vezethette például a Semmelweis Egyetemet három cikluson keresztül a vasárnap - Schmitt Pál plágiumügye miatt - lemondott Tulassay Tivadar.

A portál szerint a helyzet egyik vesztese Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem 66 éves rektora, akinek 2014-ig szól a megbízatása, de életkora miatt 2013 júniusában mindenképpen át kell adnia a helyét. Ugyanez a helyzet a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolát vezető 66 éves Magda Sándorral. A győri Széchenyi István Egyetem 69 éves rektora, Szekeres Tamás sem folytathatja a munkát.

A már kétszer újraválasztott rektorok között van Rudas Imre, az Óbudai Egyetem rektora és Hauser Zoltán, az egri Eszterházy Károly Főiskola vezetője - nekik is távozniuk kell majd.

Az új szabályok miatt nem pályázhat újra a rektori posztra Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vezetője, aki a második ciklusát tölti. 2014-ben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet vezető Kopek Gábornak is el kell búcsúznia. Ugyanez a helyzet a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorával, Kőnig Frigyessel, a Nyugat-magyarországi Egyetemet vezető Faragó Sándorral, A Nyíregyházi Főiskola rektorával, Jánosi Zoltánnal és a Szent István Egyetem élén álló Solti Lászlóval - sorolja a portál.