Alkotmányos háromszöget álmodott a Kossuth térre Orbán

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor kiköltöztetné a Néprajzi Múzeumot a Parlamenttel szemben álló épületből, hogy a Kúria beköltözhessen, és újra "a régi fényében ragyogjon. A múzeumot még senki nem értesítette a tervekről, de a helyüket nem először nézte ki magának valamelyik állami intézmény. az első Orbán-kormány idején a kancelláriát, az MSZP pedig a Legfelsőbb Bíróságot költöztette volna be a tárlatok helyére.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Kúria (korábbi nevén a Legfelsőbb Bíróság) másfél évszázaddal ezelőtti visszaállítása alkalmából tartott teljes ülésen kijelentette: a kormány elkötelezett abban, hogy "a Kúria a régi fényében ragyoghasson", ezért készen áll megtalálni annak módját, hogy a Kúria minél hamarabb ismét a régi épületét használhassa. Orbán szerint ugyanis, ha a Kúria visszaköltözik régi épületébe, a Kossuth Lajos téri Igazságügyi Palotába - ahol jelenleg a Néprajzi Múzeum működik -, helyreállhat a Kossuth téren az az "alkotmányos háromszög", amelyet a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom alkot.

"A Néprajzi Múzeum semmiféle tájékoztatást, megkeresést nem kapott ebben az ügyben fenntartójától és mástól sem" - válaszolta Szarvas Zsuzsa, az intézmény főigazgató-helyettese az [origo]-nak arra kérdésre, szóltak-e már nekik ezekről a tervekről.

A Néprajzi Múzeum gyűjteménye a honlapján szereplő ismertető szerint 1975 óta található a Kossuth téren, a Parlamenttel szemben. Az 1896-ban Hauszmann Alajos tervei alapján készült épület eredetileg a Kúriáé volt, 1949-től azonban a munkásmozgalmi intézet működött itt. 1957-ben a Magyar Nemzeti Galéria használhatta az épületet, majd amikor a Galéria a Várba költözött, a Néprajzi Múzeum vehette át a helyét. Jelenleg az épületben működik a Politikatörténeti Intézet is, amelynek főigazgatóját, Földes Györgyöt egyelőre nem értük el, hogy megtudjuk, hallott-e a költözésről, illetve meddig szól a szerződésük az irodák használatára.

Áder és Szili is kitette volna a múzeumot

Az elmúlt években több kormány, illetve több politikus is felvetette, hogy a Néprajzi Múzeumnak ki kellene költöznie a Kossuth téri épületből. Az első Orbán-kormány idején, 1999-ben az akkori kulturális miniszter, Hámori József például egy szakbizottságot is létrehozott annak kivizsgálására, hova és milyen ütemezésben költözhetne a múzeum. Áder János, akkori fideszes házelnök ugyanis kezdeményezte, hogy a Miniszterelnöki Hivatal költözzön ki az Országház épületéből. Áder akkor amellett érvelt, hogy az egykori Királyi Kúria épülete adhatna méltó helyet a kancelláriának. Borókai Gábor akkori kormányszóvivő pedig ezután közölte, hogy "optimális esetben" 1999-ben megtörténhet a költözés. A múzeum végül a helyén maradhatott.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A Néprajzi Múzeum a 2011-es magyar EU-elnökség idején

2003-ban a Medgyessy-kormány idején is szóba került a múzeum költöztetése, miután Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke többször is felvetette, hogy az épületet "az eredeti célok jogán visszakérje az igazságszolgáltatásnak". Akkori sajtóhírek szerint Szili Katalin házelnök is támogatta ezt a lépést, a kormány pedig meg is kezdte a múzeum épületének műszaki felmérését.

A múzeum ekkor is megúszta a költözést, ami az akkori felmérések szerint több évbe és több milliárd forintba került volna. A Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese kedden azt mondta az [origo-nak, hogy csak a főigazgató nyilatkozhat arról, egyáltalán hova költözhetne el a múzeum, mennyi időbe és pénzbe kerülne a költözés. Korábban a szóba jöhető helyszenk kötött szerepelt a Kilián laktanya, az óbudai Zichy-kastély, valamint az Óbudai Gázgyár épülete is.