Huszonhét vádlottja van a pécsi egyetemi vesztegetésnek

Vágólapra másolva!
Több mint százmillió forint kárt okozott a pécsi egyetemnek az ügyészség szerint az a huszonhét ember, akik ellen kedden emeltek vádat vesztegetés miatt. A vád szerint a szolgáltatási szerződéseket manipulálták.
Vágólapra másolva!

Huszonhét ember ellen emelt vádat az ügyészség kedden a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben. Varga-Koritár György Baranya megyei főügyész szerint a Pécsi Törvényszékre kedden benyújtott vádiratban vesztegetés és vagyon elleni bűncselekmények miatt indítványozzák az érintettek elmarasztalását. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda 2010 tavaszán indított nyomozást, amelynek során huszonkilenc embert gyanúsított meg azzal, hogy bűnszervezetet alkotva csúszópénzek fejében kötöttek beszállítói és szolgáltatási szerződéseket, s ezzel több mint százmillió forint kárt okoztak.