Schmitt Pál felszólal a parlamentben

Vágólapra másolva!
A parlamentben magyarázza plágiumügyét Schmitt Pál, aki korábban magához kérette Orbán Viktor miniszterelnököt. Emiatt félbeszakadt a Fidesz frakcióülése is, amelyen vita alakult ki arról, hogy le kell-e mondania a doktori címétől megfosztott köztársasági elnöknek.
Vágólapra másolva!

Schmitt Pál köztársasági elnök napirend előtti felszólalásával kezdődik hétfőn a parlament ülése. Bár hétfő reggel óta terjedtek hírek arról, hogy az államfő beszélni kíván, csak egy órával az ülés tervezett kezdete előtt lett hivatalos, amikor az Országgyűlés honlapján feltüntették a napirend előtti felszólalók sorában. A köztársasági elnöknek bármikor joga van szót kérni a parlamentben, de ezzel a korábbi államfők csak nagyon ritkán éltek.

Hétfőn délelőtt tíz óra után pár perccel félbeszakadt a Fidesz rendkívüli frakcióülése, amelyről Orbán Viktor miniszterelnök sietve távozott. Az [origo] információi szerint a miniszterelnök azok után távozott, hogy egy üzenetet kapott, miszerint Schmitt várja. Az információt két, a frakcióülésen részt vevő forrás is megerősítette.

Orbán távozása után a képviselők többsége elhagyta a termet, de senki sem akart nyilatkozni arról, hogy mi történt. Lázár János frakcióvezető az ülés előtt délelőtt 11 órára hirdetett sajtótájékoztatót, de tíz perccel a kezdés előtt bejelentették, hogy a tájékoztató elmarad, és későbbi időpontban fogják megtartani.

Úgy tudjuk, hogy a szünetig kisebb vita alakult ki arról, hogy le kell-e mondania Schmitt Pál köztársasági elnöknek. Az [origo] névtelenséget kérő forrásai szerint Orbán Viktor azt mondta, hogy mindenki vegye tudomásul: ha Schmitt Pál lemond, akkor csakis tőle "jobbra álló elnököt" jelöl majd, szóba sem jöhet független elnök, nehogy az új államfő segítségével elkezdjék felpuhítani az alkotmányt.

A frakcióülésen a képviselők egy része egyetértett a miniszterelnök álláspontjával, hogy ha már a Fidesz jelölte és megválasztotta Schmittet, akkor becsületbeli ügy kiállni mellette addig, amíg ő államfő akar maradni. A frakcióülésen Iván László vette védelmébe Schmitt Pált, Varga István jogász viszont úgy érvelt, hogy morálisan tarthatatlan a helyzet, és az államfőnek le kell mondania. Az [origo] által megkérdezett frakciótagok egyelőre teljesen megjósolhatatlannak nevezték, hogy a nap végére milyen fordulatot vesz az ügy.