Felrobbantotta autóját és magát egy férfi Szombathelyen

robbantás egy aluljáróban Szombathelyen 2012. április 2-án hajnalban, öngyilkos robbantás
Vágólapra másolva!
Meghalt az a férfi, aki szemtanúk szerint felrobbantotta gázpalackokkal teli autóját Szombathely központjában. A Nyugat.hu értesülései szerint a rendőrök megpróbálták kimenekíteni az égő járműből, de ő ellenállt.
Vágólapra másolva!

Gázpalackokkal robbantotta fel autóját és saját magát egy Vas megyei férfi hétfőn hajnalban Szombathelyen, a Zanati úti aluljáró alatt. A Nyugat.hu értesülései szerint helyiek hétfő hajnalban látták meg, hogy lángol az autó. A lap úgy tudja, a rendőrök megpróbálták kinyitni az autót, de az zárva volt, a sofőr pedig láthatóan nem akart kijutni a járműből.

Az egyik rendőr végül valamivel betörte az ablakot, hogy ott húzza ki a tiltakozó sofőrt, de nem járt sikerrel, ezért visszarohantak poroltóért. Ekkor robbant fel a jármű. A benne ülő Vas megyei férfi azonnal meghalt. A rendőrök életét az mentette meg, hogy éppen akkor nem álltak az autó mellett.

A Nyugat.hu szerint öngyilkos robbantás történt. A jármű csomagterében három gázpalack volt, a férfi készült a tettére.

A robbanás után felcsapó lángok a jármű fölötti hídon lefektetett síneknél is magasra csaptak. Egy vasúti dolgozó 200 méterről látta, hogy tűz van a hídon, de nem sejtette, hogy a híd alól csapnak fel a lángok. Hétfő délben kiderült, az elsődleges vizsgálatok eredménye szerint nem sérült meg a vasúti híd. A GYSEV Zrt. szóvivője szerint a vasúttársaság szakemberei azonnal megkezdték a híd szerkezetének vizsgálatát, de azon a kormozódáson kívül egyéb sérülés nem látható.

A rendőrség az [origo]-nak az öngyilkosságról szóló értesülést nem erősítette meg. Mint közöltél: a rendőrjárőrök hajnalban látták meg az kisteherautót, és hogy abban egy férfi van. Kimenten nem tudták, ekkor a tűzoltók segítségét kérték. A tűz eloltásakor látták, hogy három gázpalack robbant fel. Az idegenkezűséget gyanúja nem vetődött fel - áll a közleményben.

Forrás: Tánczos Mihály (nyugat.hu)
Forrás: Tánczos Mihály (nyugat.hu) - további képek a fotóra kattintva