Buszjárat indult a Keleti és az Aquaworld között

Vágólapra másolva!
Új buszjárat indult hétfőn Budapesten, a 230-as busz a Keleti pályaudvar és az Aquaworld között közlekedik. A járat a BKK közleménye szerint azután valósult meg, hogy megkötötték az együttműködési megállapodást az Aquaworlddel.
Vágólapra másolva!

Új buszjáratot indított a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a hétfői üzemkezdettől, a 230-as jelzésű járat a Keleti pályaudvartól az Aquaworldig közlekedik. A BKK közleménye szerint a 230-as a 30A busz útvonalán közlekedik a Keleti pályaudvartól a Hősök tere, Angyalföld, Újpest-Központ érintésével a Megyer, Szondi utcai 30A-végállomásig, onnan pedig a Megyeri úton, majd az ipari parkot határoló Íves úton keresztül éri el az élményfürdőt. A 230-as busz mindennap 8 és 21 óra között a Keleti pályaudvartól, 9 és 22 óra között az Aquaworldtől óránként közlekedik.

A járat indítása azután vált lehetségessé, hogy a BKK együttműködési megállapodást kötött az Aquaworld üzemeltetőivel. A közlemény hangsúlyozta, hogy a BKK a jövőben is keresi a lehetőségeket arra, hogy további megállapodásokkal fejlesszék a főváros közösségi közlekedését, és új bevételi forrásokat vonjanak be.