A brüsszeli aggályokra is reagál a parlament

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés jövő heti kétnapos ülésén fogadhatja el azt a törvénymódosító javaslatot, amellyel a kormány az adatvédelmi hatóság függetlenségét erősítené az Európai Bizottság aggályaira reagálva. A képviselők emellett elfogadhatják az új hungarikumtörvényt, továbbá a helyi adózásra vonatkozó rendelkezések megváltoztatásával egymilliárdos összegű telekadó fizetésére kötelezhetik a Liszt Ferenc repülőtér tulajdonosát.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés hétfőn a napirend előtti felszólalások és az interpellációs blokk után a határozathozatalok sorában elsőként azt a magyar és szlovák kormány között februárban létrejött megállapodást hagyhatja jóvá, amely a Vámosmikola és Ipolypásztó (Pastovce) közötti közúti Ipoly-híd megépítéséről rendelkezik.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény módosítása megszüntetné azt a lehetőséget, hogy az államfő a miniszterelnök javaslatára felmentse a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét, ha három hónapon túl képtelen eleget tenni feladatainak. A tervezett változtatás szerint a kormányfő csak összeférhetetlenség vagy a vagyonnyilatkozat-tételi előírások megsértése miatt kezdeményezhetné az adatvédelmi hatóság elnökének felmentését, az utóbbi esetben akkor, ha lényeges adatot, tényt szándékosan valótlanul közöl. A miniszterelnök indítványát azonban a hatóság elnöke 30 napon belül bíróságon támadhatná meg; a pert a kormányfő ellen kellene megindítani a Fővárosi Munkaügyi Bíróságon, amely soron kívül járna el. Az adatvédelmi hatóság elnökének megbízatását a köztársasági elnök csak akkor szüntethetné meg, ha a bíróság megalapozottnak találja a felmentési javaslatot.

A parlament ezután újabb jogszabályt fogadhat el a devizaeladósodás megakadályozása érdekében, a képviselők ezúttal határozati javaslatban kezdeményezhetik a pénzügyi rendszer alapismereteinek általános és középiskolai tananyagba emelését. A helyi adókról szóló törvény módosításával pedig várhatóan egymilliárdos összegű telekadó fizetésére kötelezhetik a Liszt Ferenc repülőtér tulajdonosát.

Döntés várható arról a két kormánypárti képviselő által kezdeményezett törvénymódosításról, amely a tűz- és robbanásveszélyes munkahelyeken is lehetővé tenné dohányzóhelyek kijelölését, a szavazások végén pedig az új hungarikumtörvényt fogadhatják el. Utóbbi meghatározása szerint a hungarikum olyan kiemelésre méltó értéket jelöl, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítménye. A hungarikumokat a jövőben védjegy jelölheti, gyűjteményüket pedig a hungarikumbizottság állíthatja össze.

A határozathozatalok után a hulladékgazdálkodásról szóló törvénymódosítás általános vitája kerül napirendre új elemként.

Kedden a kulturális örökség védelméről és a nemzeti örökség védelméről szóló előterjesztéseket kezdheti tárgyalni a Ház, és ismét napirendre kerül majd a kormány új személyszállítási törvényjavaslata is, a képviselők ezúttal az ahhoz benyújtott módosító javaslatokról szólhatnak.