Vágólapra másolva!
Csupán technikai ügynek nevezte csütörtökön a magyar miniszterelnök az uniós kohéziós pénzek kérdését. Orbán szerint a probléma megy a maga útján, és meg fog oldódni.
Vágólapra másolva!

Hamarosan megoldódik a Magyarországnak szánt kohéziós pénzek kérdése - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben. A magyar kormányfő az Európai Néppárt csúcstalálkozójára érkezve újságíróknak elmondta: már az előző napon felvetette európai vezetőtársainak ezt a kérdést. "A dolog világos. Technikai ügyről van szó, ami megy a maga útján, és meg fog oldódni" - mondta Orbán Viktor.

Az Európai Bizottság a múlt hét szerdán javasolta, hogy függesszék fel 495 millió euró - közel 150 milliárd forint - Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását a jövő évi keretből, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségét. Brüsszel aggályai szerint 2013-ban a magyar költségvetési hiány újra túllépheti a 3 százalékos határt. A magyar kormány erre úgy reagált, hogy az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény zárolási javaslata megalapozatlan, méltánytalan, jogi szempontból vitatható és ellentétes az alapszerződések szellemével, hiszen egy jövőben feltételezett esemény miatt akar szankciót megállapítani.

Az Európai Bizottság javaslatát az uniós tagállamok képviselőinek minősített többséggel kellene elfogadniuk ahhoz, hogy az érvénybe lépjen. A mostani, csütörtök kora este kezdődő kétnapos EU-csúcstalálkozón ez a kérdés nem szerepel a napirenden. Orbán Viktor az EU-csúcsot megelőző néppárti csúcstalálkozóra érkezve azt mondta, hogy aránylag gyors megoldásra számít, és az ügy, amely szerinte technikai jellegű, rövidesen lekerül a napirendről.