Dánia átvette az EU soros elnöki tisztét

Vágólapra másolva!
A féléves elnökség alatt Dániára vár a feladat, hogy megakadályozza Nagy-Britannia eltávolodását az EU-tól, miközben Brüsszel az euróválsággal birkózik.
Vágólapra másolva!

Vasárnap Dánia vette át Lengyelországtól fél évre az Európai Unió soros elnöki tisztét, amelyet immár hetedszer tölt be. Koppenhága prioritásai közé tartozik, hogy közelebb hozza egymáshoz az euróövezeten belüli és az azon kívüli országokat, és hogy segítsen a közös európai valutát használó országokat sújtó válság leküzdésében, noha az ország maga nem tagja az övezetnek.

Helle Thorning-Schmidt kormányfő hangsúlyozta, hogy az erők összefogása dán specialitás, és az 5,6 millió lélekszámú Dánia egyebek között ennek szellemében kívánja a 27 tagállamot tömörítő unió munkáját összehangolni. Az euróválság megoldása azonban meglehetősen nagy feladat lesz, miután Nagy-Britannia a decemberi EU-csúcson nem csatlakozott az euróövezet költségvetésének rendbetételét célzó intézkedésekhez.

Dániára vár az a feladat is, hogy közvetítsen a 2014-2020-as uniós költségvetés soron következő tárgyalásain is.

A gazdasági növekedés terén Dánia igyekszik majd az eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetni a zöldtechnológiákra és megújítható energiaforrásokra, és a felelősségteljesebb, dinamikusabb, zöldebb és biztonságosabb Európa megteremtését szeretné előmozdítani.

Az európai országok közül a bevándorlási ügyekben az egyik leginkább megszorító politikát folytató Dánia igyekszik majd a külső EU-határok biztonságának hatékonyabbá tételén munkálkodni.