Nekifut a parlament a cigányok problémáinak

Vágólapra másolva!
Bőven lesz vita a héten az országgyűlésben, a három napon át ülésező parlament kedden a cigányságról, szerdán pedig a polgári törvénykönyvről tart majd vitanapot. Még mindig nem derül ki, hogy pontosan hogyan választjuk majd meg a következő parlamentet, mert a választási eljárásról szóló törvény zárószavazását elhalasztották. Áder János kérésére újra napirendre kerül viszont a hulladékgazdálkodást és az EU-s bűnügyi együttműködést szabályozó törvény, de olyan slágertémákról is lesz szó, mint a Balaton vízszintje, a bicikliutak és az artmozik. 
Vágólapra másolva!

A legnagyobb kérdés

Az LMP hétvégi kongresszusa éjszakába nyúló viták közepette úgy döntött, hogy a párt nem csatlakozik a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 mozgalomhoz. A döntéssel egyet nem értő frakciótagok lemondtak párttisztségükről: Jávor Benedek a frakcióvezetőségről, míg Karácsony Gergely és Szabó Tímea a frakcióvezető-helyettességről. A kongresszust követően bejelentették, hogy a frakció vezetését ideiglenesen Mile Lajos veszi át. A legnagyobb kérdés, hogy egyben tud-e maradni egy ilyen alapvető stratégiai kérdésekben is széthúzó frakció.

A legújabb jegyző

Nemcsak új frakcióvezető, hanem új jegyzője is lesz hétfőn a parlamentnek, az ő megválasztásával indul majd az ülés. A tisztújításra azért van szükség, mert az egyik eddigi jegyző, Lenhardt Balázs, aki kilépett a Jobbikból.. A párt Z. Kárpát Dánielt javasolta a pozícióra, és a hagyományoknak megfelelően várhatóan meg is választják.

A leggázosabb kérdés

Könnyen elképzelhető, hogy hétfőn a döntéshoztal előtt szóba kerül majd a parlamentben Matolcsy György Hódmezővásárhelyen kifejtett japán-magyar genetikai okfejtése is, de a nemzetgazdasági miniszterhez előzetesen tervezett kérdések erről még nem szólnak. Matolcsy Györgyöt ugyanakkor több ellenzéki képviselő is célba vette. Az LMP baloldali szárnyához tartozó Scheiring Gábor a devizahitelesekről, az MSZP-s Józsa István a legújabb megszorító-csomagról kérdezi a minisztert. A jobbikos Apáti István az egyik gázszolgáltató nevével humorizálva a következő kérdést címezte Matolcsynak: "TI nem látjátok mekkora GÁZ van?".

A legaggodalmasabb párt

Miközben az LMP a saját jövőjén rágódik, a héten a Jobbik veszi át a leginkább aggódó ellenzéki párt szerepét, egyik képviselőjük a Balatonért, egy másik pedig az artmozikért aggódik hétfőn a parlamentben. Kepli Lajos, a Jobbik főként környezetvédelmi ügyekben megszólaló politikusa már korábban is aggódott a Balaton vízszintjéért. A képviselő korábban magasabb szabályozási szintet javasolt a vízéért felelős hivataloknak, hogy ezzel akadályozzák meg a Balaton kiszáradását. November elején nem sokan gondolnak a Balatonra, Kepli Lajost viszont ilyenkor is tó érdekli. A képviselő a vidékfejlesztési minisztertől a Balaton feltöltése után érdeklődik a rejtélyes "Legális Balaton feltöltés?" címmel. Nem elképzelhetetlen, hogy a Balaton vízszintjével kapcsolatos újabb legendát ismerhetünk meg a hétfői ülésnapon. (Nyáron az [origo] is foglalkozott a Balaton lecsapolásával összefüggő városi legendákkal.)

Novák Előd széles érdeklődési körébe már eddig is betekinthettünk, de az eddig nem derült ki, hogy a magyar filmipar és a fővárosi artmozik helyzete is nagyon izgatja. Novák a nemzeti filmipar megerősítését szeretné törvényjavaslatával elérni. A képviselő többek között azt szeretné, hogy a hazai mozik vetítéseinél legalább 10 százalékban magyar filmet vetítsenek, tegyék áfamentessé a magyar filmekre szóló jegyvásárlásokat és versenyhivatal vizsgálja meg a legnagyobb mozihálózat terjeszkedésének körülményeit. A jogszabály-tervet a kulturális és sajtóbizottság nem vette tárgysorozatba, ezért most hétfőn a jobbikos képviselőcsoport próbálkozik meg vele.

A legkínosabb ellentmondások

A választási eljárásról szóló törvény hétfőre tervezett zárószavazása elmarad, mert az előterjesztők nem nyújtották be időben a szavazáshoz szükséges egységes javaslatot. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője beismerte, hogy azért csúsztak el az egységes javaslat benyújtásával, mert - mint azt az [origo] megírta - a múlt heti szavazásnál néhány ponton egymásnak ellentmondó módosítókat is elfogadtak a képviselők és ezt szeretnék kijavítani. A frakcióvezető elmondta, hogy az ellentmondásokat zárószavazás előtti módosítókkal fogják kiküszöbölni, majd ezt követően várhatóan a jövő héten döntenek a törvényjavaslatról. De nem kell búslakodniuk a plakátok, ajánlószelvények és más választási kellékek szerelmeseinek, mert Karácsony Gergely LMP-s képviselő ismét megpróbálja az Országgyűlés napirendjére vetetni a kampányfinanszírozásról szóló törvényjavaslatát. Nem sok sikerre számíthat, a javaslatot idén már nyolcszor leszavazta a kormánypárti többség, és már a tavalyi első próbálkozáskor sem tetszett nekik.

A legjobb munkaadó

Áder János köztársasági elnök megdolgoztatja a kormánypárti politikusokat, hivatalba lépése óta összesen már kilenc törvényt dobott vissza a parlamentnek. A képviselők a kért módosítások után újra elfogadják a hulladékgazdálkodásról szóló törvényt és az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló törvényt, amelyet a köztársasági elnök megfontolásra küldött vissza a parlamentnek még október végén.

A legnagyobb problémák

A fideszes Farkas Flórián kezdeményezésére a parlament várhatóan kedden több mint négy órán át vitatkozik majd a cigányság felzárkóztatásának esélyeiről. A vitanap előtt is szóba kerül már a téma, mert a jobbikos Sneider Tamás a cigányság problémájának elhallgatásáról kérdezi az emberi erőforrások miniszterét. A cigányság felzárkóztatásáról szóló vita után a parlament a polgári törvénykönyv maratoni vitáját folytatja a szerdai ülésnapon.