Mint Makó Jeruzsálemtől - LMP-s reakciók a bajnais döntésre

Vágólapra másolva!
Gyors egymásutánban az LMP frakciójának három vezetője is lemondott vasárnapra virradó éjjel, miután a párt kongresszusa nem támogatta a Bajnai Gordon összefogásához való csatlakozást. Jávor Benedek frakcióvezető végzetes döntésről, Karácsony Gergely ártalmas tévedésről, Szabó Tímea a politikai realitások elvesztéséről beszélt, de volt olyan párttag, aki egyenesen "bűnnek" nevezte azt, ami a kongresszuson történt.
Vágólapra másolva!

"Lemondtunk arról az esélyről, hogy véget vessünk az Orbán-rezsimnek" - így értékelte szombat éjjel Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője a párt hétvégi kongresszusának döntéseit. Az LMP vasárnapra virradó éjjel döntött új politikai irányvonaláról, valamint arról, hogy még tárgyalásokat sem kezd Bajnai Gordonnal a volt kormányfő által létrehozott Együtt 2014 mozgalomhoz való csatlakozásról (a döntésről, annak hátteréről, okairól és következményeiről itt olvashat bővebben).

A megosztott pártban a válaszutat jelentő szavazás után a parlamenti frakció vezetői gyors egymásutánban nyújtották be lemondásukat. Jávor még éjszaka bejelentette, morálisan vállalhatatlannak tartja a kongresszus határozatait, azok végrehajtására alkalmatlan, ezért visszaadja frakcióvezetői megbízatását. "Olyan döntést hoztunk, amelyik megítélésem szerint végzetes az LMP számára, és (...) káros Magyarország számára" - mondta Jávor.

Néhány órával a frakcióvezető bejelentése után, kora reggel Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes is hasonló kommentárral jelentette be lemondását a Facebook-oldalán. "Az LMP kongresszusa, ha kis többséggel is, de úgy döntött, hogy még tárgyalni sem hajlandó az Együtt 2014 mozgalomhoz való csatlakozásról" - összegezte a történteket a politikus, majd közölte: "Nincs okom kétségbe vonni, hogy azokat a küldötteket is az ország iránt érzett felelősség vezette, akik ezt az álláspontot támogatták. Ugyanakkor véleményem szerint tévednek: ez a döntés árt az LMP-nek, és ami még rosszabb, árt az országnak is". Karácsony ezért kijelentette, ő sem tudja képviselni az új stratégiát, így inkább átadja a helyét, hagyja érvényesülni azokat, akik hisznek ebben a stratégiai irányban. "Remélem, nekik lesz igazuk!" - zárta bejelentését a politikus.

Nem sokat várt a lemondással a párt frakciójának másik helyettes vezetője, Szabó Tímea sem. Ő, szintén a Facebook-oldalán közölte, hogy bár külföldön tartózkodik, szombat este írásban jelezte Jávor Benedeknek, hogy lemond a frakcióvezető-helyettesi tisztségéről. "A tegnap este elfogadott politikai irányt nem tudom hitelesen képviselni. Olyan messze van a realitásoktól, mint Makó Jeruzsálemtől" - írta.

"Jobboldali fordulat az LMP-ben"

Keserűen kommentálta a történteket Scheiring Gábor LMP-s képviselő is, aki a Facebookon úgy értékelte, a párt letett a választási győzelemről. "Ma este az LMP úgy döntött, hogy nem kívánja Orbán Viktor demokráciakorlátozó kaszárnyakapitalista rezsimjét leváltani, hacsak nem szavaz ránk kétharmadnyi ember. Ez nyilvánvaló képtelenség" - írta.

Scheiring szerint az Együtt 2014-hez korai lett volna most csatlakozni, "de elutasítani őket bűn". A politikus szerint egy párt, amelyik senkivel sem hajlandó együttműködni az Orbán-kormány leváltása érdekében, az elvesztette valóságérzékelését. "Most még lett volna lehetőségünk, hogy Bajnai Gordon és az ő programja helyett saját miniszterelnök jelöltünk és saját programunk legyen egy Orbán-döntő együttműködésben" - írta. A hétvégi döntés azonban szerinte "egyenlő az LMP jobboldali fordulatával", noha ő baloldali pártot akart volna csinálni belőle. "Azt mondta ma a párt, hogy a 'jobbközép' szavazók fontosabbak, mint a rezsimdöntés. A mellett döntött, hogy megosszuk az ellenzéki szavazókat, hatalomban tartva ezzel a Fideszt".

"A választók azonban nem hülyék: tudják, hogy ha senkivel sem akarunk együttműködni, akkor nem akarunk rendszert váltani" - írta. A politikus ezért arra is utalt, hogy az LMP esetleges bukásával ő maga is más erőben látná a siker kulcsát. "Nem veszett minden: született egy közösség, amelyik a társadalomromboló rezsim ellenfele. Egy közösség, amely mély demokráciát, esélyteremtő gazdaság- és társadalompolitikát és ökopolitikát akar. És ez a közösség hangot akar!" - írta.