Mégis lehetnek politikai hirdetések az interneten

Vágólapra másolva!
A választási eljárási törvényjavaslat tartalma az utolsó pillanatban is módosulhat. Az egyik módosítás értelmében a pártok mégis hirdethetnének az internetes hírportálokon.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet információi szerint még az utolsó pillanatban is módosulhat a választási eljárási törvényjavaslat tartalma, miután a kormánypártok várhatóan mégsem zárják ki annak a lehetőségét, hogy az internetes hírportálokon is megjelenhessenek politikai hirdetések a kampányidőszak alatt.

Egyhetes csúszással az Országgyűlés várhatóan hétfőn szavaz az új választási eljárási törvényjavaslatról, miután benyújtották az egységes előterjesztés szövegét a parlamentnek. Az eredeti forgatókönyv szerint a képviselők már ezen a héten voksolhattak volna a törvénytervezetről, de erre éppen az egységes javaslat hiánya miatt nem került sor.

A módosító indítványok szavazásakor a parlament néhány egymásnak részben ellentmondó javaslatot is elfogadott - emlékeztet a Magyar Nemzet. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője erre akkor úgy reagált, hogy ilyen nagy terjedelmű törvénynél gyakran előfordul minimális koherenciazavar az elfogadott módosítók tartalma között. Ezt a képviselőcsoport döntésének megfelelően az alkotmányügyi bizottság zárószavazás előtti módosítóval fogja feloldani.

A parlamentnek csütörtökön benyújtott, egységes javaslatban még nem szerepelhet, de várhatóan mégsem zárjuk ki az internetes kampány lehetőségét - mondta a lap munkatársának a Fidesz egyik politikusa. Azt is hozzátette, hogy a jelenlegi forgatókönyv alapján erre a zárószavazás előtti módosító indítványban tesznek majd javaslatot.

A kormánypártok eredetileg azt tervezték, hogy az 50 napos kampányidőszakban a pártok a plakátokon és a szórólapokon kívül csak a nyomtatott sajtóban - az országos napi- és hetilapokban, időszaki kiadványokban és folyóiratokban -, a közszolgálati médiában, illetve a közösségi médiaszolgáltatóknál hirdethetnek. Vagyis a körzeti és helyi, valamint a kereskedelmi médiaszolgáltatók mellett az internetes hírportálokon is tiltanák a politikai reklám közzétételét a kampányidőszakban. A Magyar Nemzet információi szerint az utóbbi korlátozás kerülhet ki a javaslatból a hétfői zárószavazás előtt.