Vágólapra másolva!
A katasztrófavédelem vezetője állandó kapcsolatban lesz a mentőszolgálattal, a közterület-felügyelettel és az egészségügyi intézményekkel. December elsejétől ismét életbe lép a kilakoltatási moratórium.
Vágólapra másolva!

A kormány úgy döntött, hogy Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője koordinálja majd a téli időszak társadalmi problémáival, így például a szociális, közegészségügyi, lakhatási és közbiztonsági feladatokkal kapcsolatos kormányzati intézkedéseket.

Giró-Szász András kormányszóvivő azt mondta, hogy a felkészülést levezénylő altábornagy állandó kapcsolatban lesz minden érintett minisztériummal és hatósággal, így például a mentőszolgálattal, a közterület-felügyelettel és egészségügyi intézményekkel is.

A szóvivő jelezte egyúttal, hogy december elsejétől ismét életbe lép a kilakoltatási moratórium. Hozzátette, hogy október 15. és április 15. között, a fűtési szezon alatt egyes közfeladatot ellátó állami és önkormányzati intézményeknél tilos kikapcsolni a közműveket.

A Belügyminisztérium egymilliárd forint értékben biztosít tűzifát - 15 százalékos önrész mellett - önkormányzatoknak. Az a 237 település azonban, amely az említett önrészt sem tudja kifizetni, ingyenesen kapja meg a tüzelőt - jelezte a kormányszóvivő.