Amire százból egy ember alkalmas

halál, temetkezés, kegyelet, halottak napja, mindenszentek, A Budapesti Temetkezési Intézet csömöri krematóriuma, ravatal
Vágólapra másolva!
Van olyan temetkezési vállalkozó, akit 25 év után is megvisel, ha valaki meghal. A munkájuk révén a halállal mindennap találkozók többsége szerint nem szabad foglalkozni az érzelmekkel, pedig a felindult hozzátartozók sokszor rajtuk töltik ki a dühüket. A boncmesterségre csak százból egy ember alkalmas, ám a hullák szagához egy év alatt teljesen hozzá lehet szokni. A gyerekek halálával azonban még a legedzettebbek is alig tudnak megbirkózni.
Vágólapra másolva!

"Tisztában vagyok vele, hogy az élet három részből áll. Megszületünk, aktív életet élünk, majd elmegyünk. Természetesnek veszem, hogy valamikor meghalunk. Csak egy dolgot nem tudok elviselni, ha egy gyerek vagy egy csecsemő halálával szembesülök" - mondta az [origo]-nak Hódi Lajos, a Szegedi Testamentum Temetkezési Kft. szaktanácsadója, amikor arról kérdeztük, hogyan tudja feldolgozni azt, hogy a munkájából adódóan nap mint nap találkozik a halállal.

Az [origo] által megkeresett temetkezési vállalkozók, boncmesterek vagy temetői alkalmazottak közül többen is úgy gondolkodnak munkájukról, hogy az nem sokban különbözik más foglalkozásoktól. Egy idő után rutinná válik az, hogy halottakkal foglalkoznak, bár a 20 éve a temetkezési szegmensben dolgozó Hódihoz hasonlóan mindenki kiemelte, hogy a gyerekek halála még évtizedes munkatapasztalat után is nagyon megviseli őket.

Egy év alatt meg lehet szokni

"Egy év kellett ahhoz, hogy mindent megszokjak. A hullák látványát, tapintását, a szagokat. A szagokat már annyira megszoktam, hogy nem is érzem őket. Persze vannak orrfacsaró szagok, amelyeket picit nehezebb elviselni, de nagyon hatékony szagelszívóink vannak" - mondta egy, a Szegedi Tudományegyetem patológiai intézetében dolgozó boncmester. Az intézetben a boncmestereket különböző területekre osztják be, ő főleg az elhunytak hozzátartozóinak nyújt segítséget, például dokumentumok intézésében.

Azt mondta, az orvosok döntik el, hogy a boncmesterek mit csináljanak a hullákkal, van, hogy a halál okának megállapítása miatt kórboncolást tartanak, egyéb esetekben boncolás nélkül viszik el őket a temetőbe. Minden holttestet átfürdetnek, egyéb szolgáltatásokat - mint például a borotválás, sminkelés vagy a bőr színezése - a hozzátartozók külön kérésére végeznek el. A három éve boncmesterként dolgozó szegedi férfi szerint hamis az a sztereotípia, hogy a boncnokok egy alagsor gyéren világított helyiségében végzik a munkájukat, ők például kifogástalan körülmények dolgoznak egy szokványos orvosi teremben.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A Budapesti Temetkezési Intézet csömöri krematóriuma

Amikor felvették, az intézetvezető azt mondta neki, csak százból egy ember képes úgy elvégezni a munkáját, hogy az ne viselje meg lelkileg. "A lelki trauma addig tart, amíg a hozzátartozó el nem ment, onnantól kezdve lezárom a dolgot. Tovább kell lépni, nem vihetem át egyik ügyemet a másikba" - mondta. A havi 100 ezer forint körül kereső férfi szerint teljesen átlagos életet élnek kollégáival, miután kilépnek az intézetből. Azt is téves hiedelemnek tartja, hogy a boncmesterek közül sokan válnak alkoholistává, ő még nem találkozott ilyennel, pedig vannak 20 éve patológusként dolgozó kollégái is.

Mindent a szívemre veszek

A Vas Megyei Temetkezési Kft. kőszegi fiókvezetője, Horváth Zsolt azonban sokkal nehezebben éli meg, hogy az elmúlt 25 évet a temetkezési üzletágban töltötte. "Lelkileg ez nehéz, a környezetemből kiindulva ettől mindenki szívbeteg lesz a sok stressz miatt. Embertől függ, engem most is megvisel, ha valaki meghal. Főleg akkor, ha fiatalok halnak meg. Annál borzasztóbb nincs, amikor a szülő túléli a gyerekét. Van, aki nem viszi haza a problémáját, de én nem ilyen vagyok. Az orvosom azt mondta, hogy a kőkorszakban születtem, mert én mindent a szívemre veszek" - mondta.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Ravatal a csömöri krematóriumban

A temetkezési vállalkozó szerint az is nehézség a munkájukban, hogy az érhetően felindult hozzátartozók sokszor rajtuk töltik ki a dühüket. "Sok olyat mondanak, amit az embernek le kell nyelni, ez nagyon megviseli az embert. De mindig mondom az embereimnek, hogy itt nem szabad visszaszólni." A megpróbáltatások ellenére sem tervez munkahelyet váltani, a felesége révén egy temetkezéssel foglalkozó dinasztiába csöppent bele, úgy érzi, máshoz már nem tudna kezdeni. "Lehetett volna könnyebb az életem" - mondta szomorúan.

Imádta a temetőt

Horváth Zsolt tapasztalatainak teljesen ellentmondó példáról beszélt a cikk elején idézett Hódi Lajos. Kilenc évig dolgozott a cégénél egy vízvezeték-szerelő, aki a temetők karbantartásáért felelt. "Annyira megszerette a munkát, hogy amikor kilenc év után abbahagyta, egy hétre rá meghalt. 38 hektáros kertben csatangolni nem rossz" - mondta Hódi a férfiról, akinek persze nagy könnyebbséget jelenthetett, hogy halottakkal nem találkozott.

Hódi éveken keresztül dolgozott a halottak hamvasztásával foglalkozó emberekkel is. "Úgy látom, hogy jól viselik, bár a nyári hónapok lelkileg megterhelőbbek lehetnek a szagok miatt. Nem azt mondom, hogy soha nem mennek el kocsmába, mert biztos isznak néha, de munkaidőben sosem volt ilyen" - mondta.