A héten megszavazhatják a választási regisztrációt

Vágólapra másolva!
A következő héten fontos ügyekről szavaz a parlament. Megtartják a választási eljárási törvény záróvitáját, ami után bevezethetik a választási regisztrációt, vagyis azt az eljárást, hogy ha valaki nem iratkozik fel a szavazásra, akkor nem élhet választójogával. A kampány szabályait is átírnák úgy, hogy nem lehetne kereskedelmi tévékben kampányolni. Ezeken kívül módosíthatják az alkotmányt, valamint bevezethetik a közműadót.
Vágólapra másolva!

A következő parlamenti választás lebonyolítását meghatározó eljárási szabályokról is dönthet az Országgyűlés a jövő héten, amikor a képviselők a házbizottság hétfői ülésétől függően három- vagy négynapos ülést tartanak.

A parlament hétfőn egyebek mellett meghatározhatja az iskolák állami kézbe vételének menetét, kedden a közműszolgáltatások helyzetéről rendeznek politikai vitát, míg szerdán az alaptörvény harmadik módosítása kerülhet terítékre.

A délutáni órákban dönthetnek például a belügyminiszter javaslatáról, amely arról rendelkezik, hogy a budapesti kerületek tulajdonában álló kikötőhelyek ingyenesen átkerülnek a Fővárosi Önkormányzat használatába.

Ezt követően határoznak a kormánypártok a választási eljárásról szóló törvényjavaslatról. A ház legutóbb, az eredeti indítványon változtatva ötven napban határozta meg a kampányidőszakot, ami alatt a pártok a plakátokon és szórólapokon kívül csak a nyomtatott sajtóban, a közszolgálati médiában, illetve a közösségi médiaszolgáltatóknál hirdethetnek, míg a kereskedelmi médiumokban nem. Lázár János vasárnap zárószavazás előtti módosító indítványt nyújtott be, amely azonban megengedné az online hírportálokon való kampányolást. A választási eljárási törvény legfőbb változtatása pedig az lesz, hogy bevezetik a regisztrációt, aminek az elmulasztása esetén az állampolgárok nem élhetnek szavazati jogukkal.

Módosíthatják a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) hatáskörét is, amely azonban - egy bizottsági zárószavazás előtti változtatás révén - a kabinet terveivel ellentétben mégsem terjedhet ki azokra a gazdasági társaságokra, amelyekben kisebbségi, illetve közvetett tulajdona van az államnak.

A határozathozatalok napirendjén ezúttal is szerepel egy olyan előterjesztés, amit a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött. A képviselők ezúttal az október 8-án elfogadott hulladékról szóló törvényjavaslaton változtathatnak, várhatóan figyelembe véve Áder Jánosnak az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) hatáskörét érintő kifogásait.

A fentieken túl szavazás várható még a kormány azon két indítványáról, amelyek a szociális és gyermekvédelmi, valamint a köznevelési feladatokat ellátó intézmények állami átvételéről rendelkeznek. Továbbá változtathatnak a szeptemberben elfogadott trafiktörvényen is, kimondva, hogy a jövőre létrejövő nemzeti dohányboltok szerencsejáték-ipari termékeket is forgalmazhatnak.

A ház kedden a "A fogyasztó mindenekelőtt - a közműszolgáltatások helyzete" címmel tart politikai vitát a fideszes Zsigó Róbert kezdeményezésére. A nap későbbi részében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2013-as költségvetését, valamint Tiffán Zsolt (Fidesz) hegyközségekről szóló törvényjavaslatát tárgyalhatják.

A szerdai ülésnap az alaptörvény harmadik módosításának általános vitájával kezdődhet a házelnök pénteken elérhetővé vált napirendi javaslata alapján. Az indítvány tartalma vasárnap délelőttig nem vált elérhetővé az Országgyűlés honlapján. (Van ugyan egy hasonló tárgyú törvénymódosító javaslat, de az Nyikos László jobbikos képviselőé, a napirendben pedig az áll, hogy a kormány terjesztette elő a javaslatot.)

A hét harmadik napján tárgyalhatják még a járásbíróságokkal, valamint a közigazgatási és munkaügyi bíróságok felállításával összefüggő javaslatot, illetve a nemzetgazdasági miniszter azon előterjesztését, amely a földgázszállítási és a villamosenergia-ipari átviteli rendszerirányító tulajdonában álló vezetékekre is kivetné a közműadót. Matolcsy György pénteken, három nappal az új teherről szóló jogszabály elfogadása után terjesztette be ezen módosító javaslatát.