Új lakástámogatást kapnak a rendőrök

Vágólapra másolva!
A rendőröket, tűzoltókat, katasztrófavédőket üdülési támogatással is motiválnák.
Vágólapra másolva!

Újfajta üdülési támogatást, illetve lakástámogatást vezetne be a kormány a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai számára - derül ki a kormány honlapjára felkerült tervezetből. A Belügyminisztérium fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló tervezete értelmében két új juttatás bevezetését is lehetővé tennék. Egyrészt egy - a hivatásos állomány tagjának munkateljesítményét jutalmazó - üdülési támogatást, másrészt a lakástámogatások új fajtáját.

A tervezet szerint a hivatásos állomány tagja, a vele közös háztartásban élő házastársa, élettársa, valamint eltartott gyermeke - a hivatásos állomány tagjának kiemelkedő munkateljesítménye alapján - üdülési támogatásban részesíthető. A támogatás részletszabályait miniszteri rendelet fogja rendezni - olvasható a dokumentumban.

"A fiatal hivatásos állományúak magántulajdonú lakáshoz jutását" újfajta lakáscélú kölcsön lehetőségével segítené a kormány. A tervezet általános indoklása szerint a kedvezményes kamatozású, forintalapú kölcsönt a hitelintézetek nyújtják, önerő nem szükséges.

A kölcsön futamideje is hosszabb lenne, de maximum a nyugdíjkorhatár eléréséig terjedhet. A hosszú futamidő következtében a havi törlesztőrészlet nem terhelné meg túlzottan az érintetteket - hangsúlyozták. A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény mintájára lehetővé tennék a képzettségi pótlék vagy a munkaköri pótlék megállapítását is.