Rogán a Blikket reklámozó szobrot rendelt

Vágólapra másolva!
Egy olyan szobrot készíttetett Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, a főváros 5. kerületnék polgármestere közpénzből 8 vagy 10 millió forintért, amelyen a legnagyobb példányszámú bulvárlapról, a Blikkről van egy felirat, pedig a szobor egy olyan korra utal, amikor nem volt Blikk. Rogánról a bulvárlap gyakran ír.
Vágólapra másolva!

Egy hete avatott fel Rogán Antal, Budapest ötödik kerületének polgármestere, egyben a Fidesz frakcióvezetője egy szobrot a kerületben. Az 1920-as éveket idéző Rikkancs-szobor egy újságot tart a kezében, de nem az akkori újságok egyikének logója látható a szobron, hanem az akkor nem létező, de ma a legnagyobb példányszámú bulvárlapé, a Blikké - számol be az Index.
A lapnak a szobor készítője, a száz éves Szőke Lajos szobrászművész két világháború között legnagyobb példányszámban eladott Az Est című újságot akarta ráírni a rikkancsfiú kezében lévő újsághalomra. Sőt, a szobrot jóváhagyó Budapest Galéria is jobban szerette volna, ha korhű újság kerül a rikkancs kezébe.
Mégis másként alakult, mert Rogán Antal úgy határozott, hogy a Blikk szerepeljen a közpénzből készült szobron. A szobor egyes kimutatások szerint 8, más adatforrás szerint 10 millió forintba került.
Az Index megkereste Rogánt, hogy miért a Blikket íratta rá a szoborra, holott az abban a korban nem létezett Magyarországon, amikorra a szobor utal. Rogán válaszának lényege: miért ne lehetne ez a felirat.
A portál emlékeztet arra, hogy Rogánról az elmúlt egy évben 66 cikk jelent meg a Blikkben, nem egy közülük nemcsak a politikai szereplései apropóján. Hírt adtak például gyerekének születéséről és keresztelőjéről, aztán a családi fagyizásról vagy a franciaországi kirándulásról, de az újságolvasók azt is megtudhatták, hogy kerékpárral ment az államfői rezidenciára egyszer.