Közös nyilatkozatot írt alá Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök a Komárom és Révkomárom közötti Duna-híd megépítéséről, valamint a két ország közlekedési kapcsolatainak fejlesztéséről kedden Pilisszentkereszten, miután közösen átadták a Pilisi Szlovákok Központját. Orbán azt mondta: ma a szlovák-magyar közös határon átlagosan 24 kilométerenként van összeköttetés, a mostani egyezménnyel azonban célul tűzhető ki az, hogy a jövőben 7,5 kilométerenként legyen közúti kapcsolat a két ország között.
Ünnepi beszédében Robert Fico azt mondta, hogy a kulturális központ a két oldal jó szándékát szimbolizálja, a ház pedig nemcsak Pilisszentkereszt szlovákjainak lesz a központja, hanem az egész régiónak. Pilisben élő szlovákok különösen fontosak az egész szlovák nemzetnek, mert különös dialektusuk és sajátos gasztronómiájuk van. "Ez egy olyan kincs, amit meg akarunk őrizni, mert a saját nemzeti identitásunk része" - mondta Fico.
A szlovák kormányfő azt mondta, jó érdekük fűződik a magyar baráti kapcsolatokhoz, és méltányolja, hogy pragmatikus és konstruktív találkozója volt Orbán Viktorral.
Robert Fico olyan országot vezet, ami tíz évvel ezelőtt a gazdasági teljesítményét tekintve Magyarország mögött állt, most pedig előtte van" - mondta Orbán Viktor, és hozzátette: ha meg kellene nevezni egy országot, amelyik sikeresen küzd a válsággal, akkor az a Fico vezette Szlovákia.
Az új központról és az átadóról itt olvashatja beszámolónkat.
Fico-interjú a Duna TV-n Nem lehet megváltoztatni a Benes-dekrétumokat, Magyarországnak és Szlovákiának elsősorban a gazdasági problémákkal kell foglalkoznia - közölte Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki a Duna TV Közbeszéd című műsorának adott interjút kedden magyarországi látogatása alkalmából. Fico szerint a két országnak sikerekre van szüksége, és már "valóra vált a konstruktív párbeszéd trendje". A kisebbségekről való gondoskodás szerinte az anyaországok feladata, az őket érintő tlmákat pedig a kormányközi vegyes bizottságokban lehet megbeszélni. A szlovákiai magyar kisebbségről azt mondta, tiszteletben tartják jogaikat. Az egyetlen szlovákiai magyar egyetem, a révkomáromi Selye János Egyetem esetleges visszaminősítéséről azt mondta, ha a Selye teljesíti a szükséges feltételeket, a későbbiekben újra megkaphatja az egyetemi rangot. Robert Fico a második világháború után a csehszlovákiai magyarokat kollektív bűnösként kezelő, Csehországban és Szlovákiában jelenleg is érvényben lévő Benes-dekrétumokat firtató kérdésre azt válaszolta, a szlovák kormány szerint ezek megváltoztathatatlanok, a vele kapcsolatos felvetések inkább a vegyes bizottságokra és a történészekre tartoznak, számára sokkal fontosabbak az emberek megélhetését befolyásoló gazdasági ügyek. Fico szerint az Európai Unió nem működhet a jelenlegi formájában. "Elsősorban az Európai Unió megerősítéséért, az integrációért küzdök" - mondta. Szerinte az utóbbi években megnőtt a visegrádi országok jelentősége, és a következő időszakban több olyan téma lesz, például a közvetkező hét évre szóló uniós költségvetés, amelyben együtt tudnak majd fellépni. (MTI) |