Mégsem kapja meg a Hit Gyülekezete a hajdúsámsoni iskolát

Vágólapra másolva!
A bíróság szerint szabálytalan volt a hajdúsámsoni iskola átadása a Hit Gyülekezetének, mert az érintettek nem tájékozódhattak előre az átadás utáni lehetőségekről. A polgármester szerint csak az idén százmillió forintot veszít az önkormányzat.
Vágólapra másolva!

Hatályon kívül helyezte a Debreceni Törvényszék a hajdúsámsoni önkormányzat azon döntését, amellyel a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolát a Hit Gyülekezete fenntartásába adta át - derül ki a bíróság hétfőn kiadott közleményéből.

Az önkormányzat 2012. május 30-án hozott döntését a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal támadta meg. A bíróság igazat adott a kormányhivatalnak abban, hogy a szülők és diákok jogai abban az esetben érvényesülnek, ha az érintettek ismerik a további lehetőségeket, tehát ha tudják, hol folytatódhat számukra az iskolai oktatás.

Az iskolaátadást véleményezők azonban sem erről, sem a későbbi, az egyéb oktatási lehetőségeket vizsgáló szakértői véleményről nem tudtak állást foglalni. A szakértői vélemény meghozatalakor ugyanis a szakértőnek sem volt tudomása a oktatás folytatásának lehetőségeiről, és vizsgálódni sem tudott. Ezért állapította meg a bíróság az eljárási szabálysértést.

A közlemény megjegyzi, a bíróság azt nem vizsgálta, hogy a tervezett új oktatási helyszínek bevezetése jelent-e aránytalan terhet az érintett tanulóknak és szülőknek. A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs, a felek a Kúriától kérhetnek felülvizsgálatot.

Hamza Gábor, Hajdúsámson polgármestere azt mondta az [origo]-nak, hogy nem lepte meg a döntés. A Hit Gyülekezetét ugyan a kormány a nagy egyházak közé emelte, de az egyház egyetlen iskolát sem tudott átvenni Magyarországon. Az önkormányzat szerinte csak az idén százmillió forintot veszít azon, hogy nem adhatja át az egyháznak az iskolát, azaz továbbra is neki kell fenntartania. December 31-ig így az önkormányzatnál marad az iskola, januártól pedig az állam veszi át.

Az állami átvételt a polgármester nagyon bizonytalannak érzi: sem azt nem tudni pontosan, hogy milyen kötelezettségeket ró az önkormányzatra az állam továbbra is, sem azt, hogy milyen pénzeket von el tőlük. Ezzel szemben a Hit Gyülekezetével már konkrét szerződés volt. Azt sem lehet tudni, hogy az állam kezelésében mi lesz a nem kötelező, de eddig vállalt feladattal, a művéesztoktatással, ami 2-300 gyereket érint. Végső soron a döntés 1150 tanuló életét befolyásolja - mondta Hamza. Hozzátette, hogy Hajdúsámson mindenképpen kérni fogja a Kúriánál a bírósági döntés felülvizsgálatát.

A hajdúsámsoni közgyűlés döntése nem volt egyedi, a Hit Gyülekezetének és más egyházaknak is szívesen adtak át az önkormányzatok iskolákat az idei tanévkezdés előtt, mert tartottak az iskolák jövő januári kötelező állami kézbe adásától. Erről bővebben itt olvashat.