Kiéheztetett lovakat találtak Veszprém megyében

Vágólapra másolva!
Bár a vizsgálatok még nem zárultak le, az állatorvos szerint már most biztos, hogy állatkínzás történt.
Vágólapra másolva!

Csontsoványra fogyott, kiéheztetett lovakat találtak Bakonyoszlop és Sövénykút között egy istállóban. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Kómár Viktória elmondta: a körzeti megbízott bukkant rá a nyolc éhező, ellátásra szoruló lóra a hét végén. A szenvedésüket látva értesítette az állatorvost, aki megállapította, hogy a lovak kórosan lefogytak, patáik megsérültek, és vélhetően hónapok óta nem jutottak ki szűk, szennyezett karámból. Egy állat már elpusztult, nyolc ápolásra szorul.

A vizsgálatokban a kormányhivatal állategészségügyi szakemberei is részt vesznek. Az állatorvos szaktanácsadói nyilatkozata alapján az azonban már most biztos, hogy állatkínzás történt.