Két idős nő buktatta le az ál-óraleolvasókat

Vágólapra másolva!
Két férfi villanyóra-leolvasónak adta ki magát, és közel 800 ezer forintot vittek el egy házból Dunaharasztiban. A következő háznál azonban két idős nő gyanút fogott, nem engedte be őket, és értesítették a rendőröket, akik elkapták a rablókat.
Vágólapra másolva!

Dunaharasztiban a rendőrök elfogtak két férfit, akik csütörtökön villanyóra-leolvasás ürügyén jutottak be egy családi házba, és onnan csaknem 800 ezer forintot vittek el - tudatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Két helybéli idős nő délután tett bejelentést a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság ügyeletén, miután két férfi, magát az Elmű alkalmazottjának kiadva becsöngetett hozzájuk azzal az ürüggyel, hogy a villanyórát akarja leolvasni. A két nő azonban gyanút fogott, ezért nem engedte be az "óraleolvasókat".

A személyleírás alapján a járőrök Dunaharasztiban igazoltatták a 60, illetve 57 éves budapesti férfit, akiknél ruházatuk átvizsgálása során csaknem 800 ezer forintot találtak. A két férfit a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra vitték, ahol kiderült, hogy a pénzt csütörtökön - magukat szintén az Elmű alkalmazottainak kiadva - vitték el egy másik dunaharaszti házból. A gyanúsítottakat a kihallgatásukat követően őrizetbe vették.