Húsz évet kapott a brutális csorvási gyilkos

Vágólapra másolva!
Jogerősen húsz év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a 25 éves csorvási férfit, aki 2011 nyarán brutálisan meggyilkolta 16 évvel idősebb élettársát.
Vágólapra másolva!

A szobafestő-mázoló szakképesítésű, alkalmi munkákból élő Szabó Tamás és apja régebbről ismerte az italozó, partnereit gyakorta cserélgető nőt. 2011 augusztusában a két férfi és az asszony eldöntötte, hogy összeköltöznek. A nő többször a férfiaknál aludt, és bár mindketten próbáltak szexuális kapcsolatot létesíteni vele, az elmaradt.

2011. augusztus 28-án este Gerendáson kocsmáztak, majd kerékpárral visszaindultak Csorvásra. Az asszony megkérdezte a vádlottól, nem akar-e vele lefeküdni. Megálltak egy bokros résznél, de a vádlottnak nem volt erekciója. A nő ekkor becsmérelni kezdte a férfit és az apját is, mire a vádlott feldühödött, fojtogatni kezdte, ököllel ütötte, többször fejbe rúgta. A csaknem kétméteres, kilencven kilós férfi többször ráugrott a nőre.

Miután a vádlott megbizonyosodott arról, hogy az áldozata meghalt, kerékpárra ült, és hazaindult, majd később öngyilkosságot kísérelt meg. A férfit - aki beismerte tettét, és bocsánatot kért az áldozat családjától, meg a sajátjától is - a táblabíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt jogerősen húsz év fegyházra ítélte.