Hajdúszoboszló nem akar járási központ lenni

Vágólapra másolva!
A képviselő-testület leszavazta a polgármester javaslatát. Rendkívüli közgyűlést hívnak össze.
Vágólapra másolva!

Elutasította a járási hivatal befogadására és kialakítására irányuló megállapodást érintő előterjesztést csütörtöki ülésén a hajdúszoboszlói képviselő-testület, ami az azt támogató helyi fideszes politikusok szerint veszélyezteti a fürdőváros járási központtá válását.
Kocsis Róbert (Fidesz) önkormányzati képviselő, megyei közgyűlési alelnök pénteki debreceni sajtótájékoztatóján azt mondta: Sóvágó László (független) polgármester a saját maga jegyezte előterjesztés és ezzel Hajdúszoboszló érdekei ellen foglalt állást a csütörtöki szavazáson.

A politikus jelezte: rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezik, hogy még az október 31-i határidő előtt megszavazhassák a megállapodást, amelyet 6 igen, 5 nem és 1 tartózkodás mellett utasítottak el.