Felmentették a Honvédkórház legfőbb vezetőit

Vágólapra másolva!
Kudarcba fulladt a Honvédkórház finanszírozására kidolgozott intézkedési terv, ezért Hende Csaba felmentette a kórház több vezetőjét.
Vágólapra másolva!

A honvédelmi miniszter felmentette beosztásából a Honvédkórház több vezetőjét. Hende Csaba szerint a vezetők nem tették meg a megfelelő intézkedéseket az intézmény finanszírozási helyzetének javítása érdekében. A kórház vezetését Zsiros Lajos orvos ezredes látja el.

A miniszteri döntés a parlament honlapjára felkerült írásbeli válaszból derült ki, a kérdést Juhász Ferenc szocialista országgyűlési képviselő tette fel. A honvédelmi miniszter számára egy kormányhatározat írta elő, hogy dolgozzon ki intézkedési tervet a Honvédkórház finanszírozására, és erről az erőforrás-miniszterrel, továbbá a nemzetgazdasági miniszterrel egyeztetve intézkedjen.

Kidolgoztak egy intézkedési tervet, ezt azonban "a magasabb vezetői felelősségi körbe vonható kompetenciák nem kellő érvényesítése miatt" nem a miniszteri elvárásoknak és feladatmegszabásnak megfelelően hajtották végre. Emiatt az intézmény adósságállománya csökkenő ütemben ugyan, de tovább nőtt - írta Hende Csaba.

Emiatt a miniszter felmentette parancsnoki beosztásából Schandl László dandártábornokot, továbbá visszavonta Svéd László parancsnokhelyettes, Sepsey György parancsnok, gazdasági helyettes, Bazsó Péter orvos igazgató és Hetei Péter parancsnok, gyógyító helyettes magasabb vezetői megbízását.

Az érintett vezetők közül Schandl Lászlót a Honvéd Vezérkar állományába vezényelték, Sepsey György pedig közös megegyezéssel 2012. december 31-én távozik a Honvédkórháztól. Svéd László és Hetei Péter közalkalmazotti jogviszonyban dolgozik a kórházban. Bazsó Péter munkaviszonya továbbra is fennáll, az idegsebészeti osztály főorvosaként dolgozik.

Hende Csaba írásos válaszában arra is kitért, hogy a folyamatban lévő szervezeti korszerűsítés kidolgozására 2012. szeptember 10-ei hatállyal Szabó István dandártábornok kapott megbízást. Az orvos igazgatói feladatokat, a kórház vezetését Zsiros Lajos orvos ezredes, a gazdasági vezetői feladatokat pedig Puskás Attila látja el.